Vb 2014: Rodríguez a csoportkör legjobbja, Besic a 86.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 19:34
null
A FIFA rendszerének álom tizenegye (Forrás: fifa.com)
A FIFA Castrol Indexe szerint a kolumbiai James Rodríguez teljesített eddig legjobban a brazíliai vb-n.


Ahogyan azt a nagy labdarúgó világversenyeken megszokhattuk, a Castrol Index a brazíliai vb-n is számon tartja a játékosok minden apró mozdulatát, minden cselekedetét és minden megtett centiméterét.

Több remek egyéni teljesítményt is láthattunk a vb-n, mégis meglepő, hogy a kolumbiai James Rodríguez lett a legjobb játékos, az pedig egyenesen döbbenetes, hogy mögötte a horvát középpályás, Ivan Perisic és a brazil védő, David Luiz végzett. Éppen csak leszorult a dobogóról a francia Karim Benzema, míg a holland válogatottat lángra gyújtó Arjen Robbennek be kellett érnie az ötödik hellyel.

Perisic harmadik helyét azzal magyarázzák, hogy a középpálya közepén és a jobb szélen is rengeteget passzolt, illetve többször kapura lőtt, valamint rendkívül sok helyzetet előkészített társainak, és rendre bejöttek a cselei. Mindazonáltal ő az egyetlen az álomcsapatból, aki nem léphet pályára a legjobb 16 között.

A Castrol Index legjobbjai:

1. James Rodríguez, Kolumbia (9.79)
2. Ivan Perisic, Horvátország (9.74)
3. David Luiz, Brazília (9.69)
4. Karim Benzema, Franciaország (9.65)
5. Arjen Robben, Hollandia (9.62)
6. Daniel Van Buyten, Belgium (9.58)
7. Xherdan Shaqiri, Svájc (9.55)
8. Neymar, Brazília (9.52)
9. Thiago Silva, Brazília (9.5)
10. Mamadou Sakho, Franciaország (9.47)

Az álomcsapatba befért még a – középpályára – a német Philipp Lahm és a nigériai kapus, Vincent Enyeama is. A kapusok között a második a mexikói Guillermo Ochoa lett, a védelembe majdnem bekerült a Costa Rica-i Óscar Duarte, de Miralem Pjanic (Bosznia) és Toni Kroos (Németország) is éppen csak kiszorult a legjobb 11-ből.

Kéz a kézben maradt ki onnan Neymar, az argentin Lionel Messi (9.45) és a holland Robin van Persie (9.40), nem meglepő a legjobb ghánai, Asamoah Gyan magas, 9.31-es átlagpontszáma sem.

A lista érdekessége, hogy holtversenyben rengetegen végeztek az utolsó helyen, köztük az angol Joe Hart, a brazil Jo, a portugál Fábio Coentrao, a spanyol Gerard Piqué, az algériai Szafir Taider, az argentin Rodrigo Palacio vagy a brazil Hernanes. A leszereplő kapusok közül az orosz Igor Akinfejev a 244., a spanyol Iker Casillas pedig a 432.

Muhamed Besic az összesített lista 86. helyén végzett, a középpályások között pedig 23. lett.

Legfrissebb hírek

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
17 órája

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50

Gianni Ikarosz – Csurka Gergely publicisztikája

Minden más foci
2026.08.04. 23:28