A „cselgép” Cillessené volt a holland-argentin két legszebb jelenete

2014.07.10. 01:30
A vb-elődöntőben elbukó holland válogatott kapusa kétszer is hidegvérrel cselezgetett saját tizenhatosán belül.

Hollandia tizenegyesekkel elbukott a világbajnokság elődöntőjében, tizenegyespárbaj után Argentína jutott a fináléba. A gól nélküli 120 perc alatt kevés emlékezetes jelenettel kedveskedtek a résztvevők, látványosságban kiemelkedett Jasper Cillessen mezőnyjátéka, aki két alkalommal is a frászt hozta a holland drukkerekre, de mindkétszer jól jött ki a merész vállalkozásból.Jasper Cillessen mezőnyjátéka, aki két alkalommal is a frászt hozta a holland drukkerekre, de mindkétszer jól jött ki a merész vállalkozásból.

Először a 25. percben, Higuaínt küldte el a holland kapus

Majd a hosszabbításban, a 106. percben Agüero esett áldozatul Cillessen trükkösségének.

A tizenegyeseknél Tim Krullal ellentétben már nem tudott hős lenni az Ajax kapusa, aki egy tizenegyest sem tudott hárítani, kollégája, az argentin Sergio Romero ellenben kettőt is, így Messiék játszhatnak Németországgal a fináléban, míg Hollandia a házigazda brazilokkal mérkőzhet meg a bronzéremért.

Legfrissebb hírek

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Scaloni megindító levélben kért bocsánatot a szurkolóktól a vb-döntős vereség miatt

Foci vb 2026
2026.07.27. 13:40

Szabadkőművesek, energiavámpírok, fekete mágia – elképesztő összeesküvés-elméletek terjednek a vb-döntőről

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:11

Paredes: A spanyolok jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a vb-t

Foci vb 2026
2026.07.24. 10:41

Nicolás Otamendi visszavonult a válogatottságtól

Foci vb 2026
2026.07.24. 09:03

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
2026.07.23. 07:54