Vb 2014: Gary Lineker egyetért Messi apjával

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.12. 21:34
Nincs elragadtatva Lionel Messi világbajnokságon nyújtott játékától Gary Lineker.

A korábbi angol csatár kimerültnek látja az FC Barcelona négyszeres aranylabdás világklasszis futballistáját:

„Valami nincs rendben vele a vébén. Az egyik legnagyobb szurkolója vagyok, Maradona óta a legtehetségesebb játékos, de itt Brazíliában elégedetlen vagyok a tőle látottakkal.”

A napokban Messi édesapja is hasonlóan fogalmazott, aki szerint fia úgy érzi, 100 kiló a lába.

A BBC-nek adott interjújában Lineker kiemelte, hogy Messi egyszer-egyszer így is megvillantotta kivételes képességeit a meccseken, ezekkel többször el is döntötte a találkozót. Hozzátette, a Bolhának becézett, a mostani vb-n négyszer eredményes futballista számos gólt szokott szerezni az ellenfél tizenhatosán belül, ugyanakkor a hollandok elleni elődöntőben például szerinte egyetlen egyszer találkozott a labdával a büntetőterületen belül, méghozzá, amikor a tizenegyesek során a labda mögé állt.

Lineker arra a kérdésre, hogy melyik csapat nyeri a magyar idő szerint vasárnap 21 órakor kezdődő finálét, az elhíresült mondásával válaszolt:

„A futball olyan játék, amelyet huszonketten játszanak kilencven percen keresztül és a végén a németek nyernek.”

Legfrissebb hírek

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Lionel Messi Szoboszlai csapattársa lehet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.05. 12:28

IFFHS: Kylian Mbappé 39 bajnoki góllal 2025 legjobbja

Spanyol labdarúgás
2026.01.04. 15:15

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48

Márciusban lehet a Finalissima, hivatalos helyszín még nincs

Minden más foci
2025.12.16. 12:31

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14

Ismét Lionel Messit választották meg az MLS legértékesebb játékosának

Minden más foci
2025.12.09. 23:41
Ezek is érdekelhetik