Vb 2014: Maradonának nagyon nem tetszik Argentína játéka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.02. 23:48
Diego Maradona szerint az argentin válogatott a Svájc elleni nyolcaddöntőben is pocsékul játszott.

Bár Ángel Di María 118. percben lőtt góljával Argentína bejutott a futball-vb negyeddöntőjébe, Diego Maradona egyáltalán nincs elragadtatva hazája válogatottjától.

„Szomorú és dühös vagyok, mert Argentínának sokkal jobban kellene játszania, de továbbra is szenved – mondta általánosságban az albicelestéről Maradona az argentin Telesur nevű csatornán futó, a vb alatt napi rendszerességgel látható műsorban. – Néhány játékos nagyon kényelmesre veszi a figurát, pedig a világbajnokság nem az a torna, ahol lazítani lehet. Küzdeni kell és nyerni. Az argentin válogatott a tudása negyven százalékát mutatja, több játékos még nem kezdett el azon a szinten futballozni, amelyen egy vébén kellene."

Van olyan ember is, akivel maximálisan elégedett a korábbi klasszis, ilyen például Javier Mascherano.
„Remek játékos. Nagyszerű fizikai állapotban van, és sokat kommunikál Messivel. Nagyon jó benyomást tett rám – dicsérte Mascheranót az Isteni Diego, aki a Svájc ellen győztes gólt szerző Ángel Di Maríáról is ejtett néhány szót. – Korábban többször hangoztattam, hogy Di Maríának a jobb oldalon kellene játszania. Most végre ott szerepelt, és továbbjuttatta a csapatot.”

Maradonát aggasztja, hogy az argentin válogatottban mindenki Messitől várja a csodát.

„A játékosoknak a fejükbe kell vésniük, hogy nem lehetnek FC Messi, mivel Leo csodálatos gólokat tud szerezni, de ha nem teszi hozzá mindenki a maga részét, akkor darabokra hullik minden, és ez Argentína búcsújához vezet. A csapat rosszul játszott a csoportmérkőzések során, és Svájc ellen semmi sem változott. Belgium magasabb szintet képvisel Svájcnál, és ha Argentína nem ébred fel, valamint nem dolgozik keményebben, nagyon nehéz mérkőzés vár rá.”

A belgák elleni negyeddöntőben Maradona már nem Gonzalo Higuaínnal rohamozna, hanem inkább Rodrigo Palacióval.

„Higuaín nincs formában, nem nyújtja a maximumot. Itt az idő, hogy Palacio lehetőséget kapjon” – mondta Maradona, akinek kapitánysága idején a 2010-es vb-n Higuaín négy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Lionel Messi Szoboszlai csapattársa lehet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.05. 12:28

IFFHS: Kylian Mbappé 39 bajnoki góllal 2025 legjobbja

Spanyol labdarúgás
2026.01.04. 15:15

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48

Márciusban lehet a Finalissima, hivatalos helyszín még nincs

Minden más foci
2025.12.16. 12:31

Kiakadtak a rajongók, rendbontással indult Lionel Messi indiai körútja

Minden más foci
2025.12.13. 11:14

Ismét Lionel Messit választották meg az MLS legértékesebb játékosának

Minden más foci
2025.12.09. 23:41
Ezek is érdekelhetik