Vb 2014: Miroslav Klose megdöntötte Ronaldo rekordját

2014.07.08. 23:39
null
Immáron Miroslav Klose minden idők legeredményesebb játékosa a vb-k történetében (Fotó: Reuters)
A német csatár beköszönt a braziloknak, ezzel minden idők legeredményesebb játékosává vált a vb-ken.

 

Huszonharmadik meccsén megszerezte a 16. gólját a világbajnokságok történetében Miroslav Klose, a német válogatott támadója, aki a 23. percben a nationalelf második gólját szerezte a brazilok elleni világbajnoki elődöntőben.

A 36 éves csatár a 2002-es vb-n kezdte a gólgyártást, amikor a három csoportmeccsen ötször volt eredményes – Szaúd-Arábiának háromszor, Írországnak és Kamerunnak egyszer-egyszer köszönt be.

A négy évvel későbbi világbajnokságon a jelenleg a Laziót erősítő ék ismét öt gólig jutott, ezzel pedig gólkirály lett. A Costa Rica és Ecuador elleni csoportmeccseken kétszer-kétszer, míg az argentinok elleni negyeddöntőben egyszer volt eredményes.

A 2010-es világbajnokságon Klose négy gólt szerzett. Az ausztrálokat a csoportküzdelmek során, az angolokat pedig a nyolcaddöntőben szomorította egy-egy találattal, majd jött az argentinok elleni negyedöntő, ahol két góllal tette le a névjegyét.

Majd jött az idei, brazíliai vb, Klose pedig átadta a múltnak Ronaldo 15 gólos világbajnoki csúcsát. A veterán csatár a Ghána elleni csoportmeccsen szerzett találatával utolérte, míg a brazilok elleni elődöntőben lőtt góljával megelőzte a brazil kiválóságot – a döntőben növelheti góljainak a számát.

A Bayern München és a Werder Bremen korábbi csatára 16 vb-góljából 11-et a csoportkörben, ötöt az egyenes kieséses szakaszban szerzett.

MINDEN IDŐK LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSAI A VB-KEN
JátékosMeccs/gólGólátlagPályára lépett
1. Miroslav Klose (Németország)
23/16
0.70
2002, 2006, 2010, 2014
2. Ronaldo (Brazília)
19/15
0.79
1998, 2002, 2006
3. Gerd Müller (NSZK) 13/14
1.08
1970, 1974
4. Just Fontaine (Franciaország)
6/13
2.17
1958
5. Pelé (Brazília)
14/12
0.86
1958, 1962, 1966, 1970

 

Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
13 órája

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Vb 2026: A németek védelmükbe vették Manuel Neuert, a kapus sem hibáztatja magát

Foci vb 2026
2026.06.26. 09:28

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

Roger Milla bolondot csinált a kolumbiai kapusból, majd óriásit táncolt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.23. 18:05
Ezek is érdekelhetik