Vb 2018: ismét bajok vannak a Zenit stadionjával

2016.11.03. 18:48
Újabb gondok támadtak a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokságra épülő szentpétervári stadionnal.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ellenőrző bizottsága képviselőinek e hét elején zárult látogatásán derült fény rá, hogy baj van a Zenit Aréna pályájának stabilitásával, annak gyepszőnyegével, s a fű minősége és „növekedési mutatói” sincsenek rendben. Amellett – derült ki Igor Albinnak, Szentpétervár helyettes kormányzójának a helyszíni bejárást követő nyilatkozatából – a FIFA-küldöttek elégedetlenek a beléptetési-ellenőrzési rendszerrel, s az edzőpályák minőségével is.

A korábbi orosz közlések arról szóltak, hogy a 68 ezresre tervezett stadion, amelynek alapkövét 2007-ben helyezték el, december végére elkészül, s a jövő év elején kezdődhetnek benne az apróbb munkálatok. A tervek szerint itt rendeznék a 2017-es Konföderációs Kupa döntőjét, a 2018-as vb idején pedig az egyik selejtezőcsoport küzdelmeit, továbbá az egyik elődöntős meccset, s a bronzmérkőzést.

A mostani kritikát megelőzően már érték bírálatok a Zenit Arénát, a többször módosított elképzeléseket és fejlesztéseket, ráadásul október elején egy munkás liftaknába zuhant és meghalt. A létesítmény munkálatai során ő volt a nyolcadik ember, aki életét vesztette.

A 2018-as világbajnokságra június 14. és július 15. között kerül sor 11 orosz város – Szentpétervár mellett Moszkva, Kazany, Nyizsnyij Novgorod, Szaranszk, Kalinyingrád, Volgográd, Jekatyerinburg, Szamara, Szocsi és Rosztov-Don – 12 stadionjában.

Legfrissebb hírek

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07

Köszönjük a figyelmet az egész világbajnokság alatt!

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:00

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

A Bleacher Report animáción mutatta meg, milyen volt az idei világbajnokság – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 17:17

A 40 éves kapus, Vozinha Messi csapattársa lehet – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.10. 12:41