Vb 2018: a horvátok kapitánya is kiharcolta a vb-szereplést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.14. 15:51
null
Zlatko Dalic és Davor Suker megállapodása (Fotó: Hns-cff.hr)
Zlatko Dalic marad a szövetségi kapitány, így ő vezetheti a válogatottat a 2018-as világbajnokságon is, erősítette meg a keddi megbeszélés után Davor Suker, a Horvát Labdarúgó-szövetség elnöke.

 

Dalicot október 7-én, a finnek elleni 1–1-es döntetlen után ideiglenesen nevezte ki a horvát szövetség Ante Cacic helyére. A szakember nem könnyű helyzetben vállalta a feladatot, a selejtezők utolsó körében Ukrajnában kellett kiharcolni a pótselejtezőn való részvételt.

A küldetés sikerrel járt, csapata 2–0-ra nyert, a pótselejtezőn pedig már az első, zágrábi mérkőzésen eldöntötte a továbbjutást, miután 4–1-re legyőzte Görögországot. A 0–0-s végeredménnyel záruló vasárnapi, görögországi visszavágó után Davor Suker, a szövetség elnöke úgy fogalmazott, a helyzet egyértelmű, gyors egyeztetés szükséges csupán, és Dalic marad a kapitány.

Erre a megbeszélésre kedden került sor, és a felek valóban megállapodtak a folytatásról.

„Büszke vagyok, amit az elmúlt három mérkőzésen mutattunk, a világbajnoki részvétel az egész horvát foci számára különös jelentőségű. Mindenkinek megígérhetem, hogy továbbra is maximálisan azon leszek, hogy a csapat a lehető legmagasabbra jusson” – idézte Dalicot a szövetség honlapja.

Suker azt mondta, Dalic élt azzal a bizalommal, amit kapott, az eddigi három mérkőzése alapján megérdemli, hogy a válogatott kispadján maradjon.

Legfrissebb hírek

Zlatko Dalic lesz az Arab Emírségek szövetségi kapitánya – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.06. 15:53

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07

Köszönjük a figyelmet az egész világbajnokság alatt!

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:00

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

A Bleacher Report animáción mutatta meg, milyen volt az idei világbajnokság – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 17:17