Vb-váró – Thury Gábor jegyzete

Kialakult a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság 32-es mezőnye, utolsóként Peru csatlakozott a résztvevőkhöz. A dél-amerikai válogatott a nagy visszatérők egyike, akárcsak Marokkó, Tunézia és Egyiptom, s hiányzik majd – legalábbis nekem – az Egyesült Államok. Már csak azért is, mert a brazíliai vb-n a Belgium–Egyesült Államok nyolcaddöntő a torna egyik, ha nem a legjobb mérkőzését hozta. Megkockáztatom, Olaszország és Hollandia nélkül gyengébb a mezőny, hiszen a két patinás együttes meghatározó szerepet játszott a vb-k történetében, nem csupán döntőket játszottak, hanem néhány felejthetetlen mérkőzéssel is megajándékoztak bennünket. Ám ez szubjektív kategória, ezért nem zongoráznám végig a hiányzó és a kijutó csapatok névsorát – megteszik ezt helyettem önök.

Európa 14 helyhez jutott, a futball hagyományait tekintve ez a szám alulreprezentált – de már hallom, mondják is, ilyen a rendszer, ezen kár keseregni. Mégis: a mezőny felhígult, nem vagyok benne biztos, hogy a csoportmérkőzések lebilincselően izgalmasak lesznek. A 32 együttest már be is osztották négy nyolccsapatos kalapba, és ilyenkor kezdődik az össznépi találgatósdi, különös tekintettel arra, lesz-e halálcsoport.

Egyre inkább az az érzésem, hogy nehéz a világbajnokságokat elhelyezni a futballuniverzumban. Az emlékezet még talán jobban megőrzi a korábbi vb-k pillanatait, de ha csak a 32 csapatos tornákat vesszük figyelembe, a következőkben maradhatunk: az 1998-as franciaországi remek volt, a 2002-es a jó brazilokról és az elcsalt meccsekről volt nevezetes, négy évvel később az olaszok mentették meg a vb rangját. A 2010-es dél-afrikai eseménynek szinte momentuma sem volt – jó, most nem Nigel de Jong „belépőjéről” beszélek –, 2014 a házigazdák égéséről emlékezetes, s legyőzőikről, a németekről, akik már nemcsak „mentek”, hanem futballoztak is, mi több, leginkább ők futballoztak.

Általában egy vb akkor élvezhető, ha nem fásult sztárok gyülekezete. Márpedig minden esély megvan rá, hogy azon csapatok futballistái, amelyektől a szép játékot várjuk, kizsigerelve érkeznek a topbajnokságokból. Nem feltétlenül egy válogatott nettó játékereje a döntő a szereplésben, az erősen függ a benne szereplők klubbeli igénybevételétől. A régi szép időkben játékos és szurkoló egyaránt várta a sportág csúcseseményét; a drukkerekben most is biztos vagyok, a labdarúgókban – önhibájukon kívül – már kevésbé.

Legyen ez egy szkeptikus vb-váró – aztán cáfoljon rám az élet.