Lineker… – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 23:33

Nem lehet azt mondani, hogy a németek imponáló játékkal válaszoltak azoknak, akik temették a csapatot az első fordulóban Mexikótól elszenvedett 1–0-s vereséget követően. A címvédő azzal a teherrel lépett pályára Svédország ellen, hogy korábbi válogatottja, a gólrekorder Miroslav Klose szerint a Mexikó elleni kudarc után Németországnak már valamennyi meccs döntő.

Ehhez képest a Nationalelf a svédek elleni találkozó félidejében még úgy állt (0–1), hogy címvédőként nem jut tovább csoportjából. Felsejlett, hogy a németek a 2010-es világbajnok spanyolokhoz hasonlóan az első körös zakót követően kiesnek, ezt megelőzően ez a szégyen 2002-ben a franciákkal és 2010-ben az olaszokkal történt meg. Joachim Löw a svédek elleni találkozóra hiába változtatta meg négy helyen is együttesét, ettől nem lett sokkal jobb a játék. Pedig a szövetségi kapitány még azt is megkockáztatta, hogy Mesut Özilt kihagyta a kezdőből, holott az Arsenal középpályásával ez 2010 óta nem fordult elő.

A második félidő brusztolása (rész)eredményt hozott, szinte idő sem volt poénkodni, hogy egy világbajnokságon a torna jellegéből fakadóan nem az első mérkőzést kell megnyerni – de hogy ne essen ki a csapat, a másodikat azért mindenképpen...

A kilátástalannak tűnő helyzetet Boateng kiállítása még kilátástalanabbá tette. A drámai német győzelemre már csak ezért sem lehet szavakat találni – illetve lehet, persze hogy lehet. Sokáig megdőlni látszott Gary Lineker mondása, hogy a futball az a játék, amelyet huszonketten játszanak, és a végén mindig a németek nyernek. Nos, a linekeri igazság a svédek ellen is beigazolódott.

Jön az utolsó csoportkör, távolabb talán a németek sem tekintenek, esélyesek Dél-Korea ellen. Ráadásul a saját lábukban van a sorsuk, mert nem kell attól rettegniük, hogy a svéd–mexikói meccsen döntetlen születik, saját kétgólos győzelmük esetén tök mindegy, hogy azon a mérkőzésen mi történik. Mondjuk, Kroosék a svédek legyőzésével azt is elintézték, hogy ott nem lesz szalonremi...

Most már a németekkel kapcsolatban az a nagy igazság is felsejlik, hogy egy nagy tornán nem az első meccset kell megnyerni, hanem az utolsót. No meg az ilyen meleg helyzetekben a másodikat...

Egy félidő alatt kiesőjelöltből váltak ismét a vb esélyesévé. Ami egy címvédőtől elvárható.

Legfrissebb hírek

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 23:29

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Visszaút – Somogyi Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.12.17. 23:59

Ellentmondások a Hungária körúton – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 23:52

Számmisztika helyett lelkiismeret – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 23:30

Bosman harminc éve – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2025.12.15. 06:52
Ezek is érdekelhetik