Még nem kell sírni – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2018.06.27. 00:36

Az ember feje nem káptalan, így bizonyára viszonylag kevesen emlékeznek arra, hogy tavaly októberben, a Nemzeti Sport rendszeres olvasóinak online-szavazásán azt a kérdést tettük fel, a dél-amerikai selejtezőcsoport egyik kieső helyén álló favorit, Argentína kijut-e egyáltalán a labdarúgó-világbajnokságra. Nos, annak a mintegy 27 százaléknak lett igaza, amely szerint Messiék végül hozzák a kötelezőt, hiszen valóban összeszedték magukat, és a harmadik pozícióból kvalifikáltak Oroszországba. Most, a vb-rajt előtti voksolásunkon pedig besöpörtek egy újabb „bronzot", hiszen a játékra kapható aktív olvasóink több mint 15 százaléka Brazília és Németország mögött őket látta a legesélyesebbnek a vb-aranyra.

Védője majdnem kiejtette, aztán továbblőtte Argentínát
Messi: Tudtam, hogy Isten velünk van
Táncolt, aludt, bemutatott – Maradona 90 perces ámokfutása

Ehhez képest kedd este kvartettjük utolsó helyéről indultak csatába a továbbjutásért Szentpéterváron, messze kilátástalanabb helyzetből, mint anno októberben még otthon, Dél-Amerikában. Mégis, mi történt? Szavazóink értékítélete „ficamodott ki", vagy az albiceleste felejtett el futballozni? Az első két meccs alapján ez utóbbira volt nagyobb az esély, főképp mert nem az NS-hívek vallottak kudarcot a moszkvai és a Nyizsnyij Novgorod-i gyepen, hanem Jorge Sampaoli fiai. Apropó, az apró szakvezető a Horvátország elleni kínos fiaskó alatt mindennek tűnt, csak magabiztos, beosztottjait vaskézzel irányító kapitánynak nem, és ugyanez vonatkozott a „csékáként" és csatárként is kudarcot valló csillagra, Lionel Messire.

Hogy mi vezetett idáig, és mi történt azóta, arról gyakorlatilag mindent megírtunk a tényektől a pletykákon át azok cáfolatáig bezárólag, úgyis az számított, mi lesz majd a Zenit-stadionban, illetve Rosztovban a horvát–izlandi meccsen. Mert bizony a saját sorsa alakítását is kiadta a kezéből az aktuális világranglista ötödik helyezettje, az előző vb ezüstérmese, ami, valljuk meg, ezen a szinten megbocsáthatatlan bűn. Ám most mégis minden megbocsáttatott! Horvátország megtette azt a szívességet, hogy tartalékosan is legyőzte Izlandot, így a dél-amerikaiaknak „csak" nyerniük kellett Nigéria ellen. Az első félidőben Messi vezetésével, nagyszerű góljával, kapufájával, játékával egyértelműnek tűnt a helyzet, de szünet után az afrikaiak egy könnyű síppal befújt büntetővel egyenlítettek. Minden veszni látszott, az előrehúzódó Rojo találata azonban meghozta a hőn áhított továbbjutást.

Argentínának még nem kell sírnia, mi, semlegesek pedig annak örülhetünk, hogy legalább egy meccsel tovább látjuk a pályán a földkerekség egyik legjobbját. A nézőtéren meg egy másikat, Diego Maradonát, aki úgy csinálta a show-t a díszpáholyban, mint anno a gyepen.

Legfrissebb hírek

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
11 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.08.12. 23:14

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07