Vb 2022: Brazília és Argentína is két góllal nyert

2020.11.18. 07:34
null
Brazília magabiztosan győzött Uruguay ellen (Fotó: AFP)
Brazília a kissé tartalékos Uruguay ellen is megőrizte veretlenségét a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozatban (0–2). Argentína Perut verte, így továbbra is a második helyen áll.

A 4. forduló rangadója egyértelműen Uruguay és Brazília találkozója volt. A házigazda számára már a meccs felvezetése sem alakult jól: Luis Suárez a koronavírus miatt nem állhatott rendelkezésre, s több másik hiányzója is akadt Óscar Tabárez szövetségi kapitánynak.

Mindez a három meccsen három győzelmet arató, egyre magabiztosabban mozgó brazilok ellen ki is jött: a vendégek a 33. percben Arthur átlövésével szereztek vezetést, majd a félidő hajrájában Richarlison fejesével kétgólos előnyre tettek szert (0–2).

Ennyi pedig elég is volt a győzelemhez... A második félidőben Uruguay még annyi veszélyt sem jelentett a kapura, mint az első félidőben. A találkozót összesen öt gólszerzési kísérlettel, kaput eltaláló lövés vagy fejes nélkül zárta a házigazda. Mindezt úgy, hogy Edinson Cavani azért mégis felférjen a jegyzőkönyvbe az összeállításokon kívül is: a Suárez hiányában egyértelműen első számú gólfelelősnek számító MU-csatárt a 71. percben kiállították.

Argentína szintén veretlen négy kör után. Ezúttal Peru ellen nyertek Lionel Messiék. Az összecsapáson a Stuttgart légiósa, Nicolás González éles szögből leadott, rendkívül pontos lövése jelentett áttörést a vendégeknek, majd a 28. percben az interes Lautaro Martínez kapott remek kiugratást – 0–2.

Az európai idő szerint késő este lejátszott meccsek közt harmadikként Paraguay és Bolívia is találkozott egymással: négygólos döntetlen született.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, DÉL-AMERIKA
4. FORDULÓ
Paraguay–Bolívia 2–2
(A. Romero 19., 72 – az elsőt 11-esből, ill. M. Moreno 41., Cespedes 45.)
Uruguay–Brazília 0–2 (Arthur 33., Richarlison 45.)
Kiállítva: Cavani (71. – Uruguay)
Peru–Argentína 0–2 (Nicolás González 17., Lautaro Martínez 28.)
Korábban

Ecuador–Kolumbia 6–1 (Arboleda 7., 90+1., Mena 9., Estrada 32., Arreaga 39., Plata 78., ill. James Rodríguez 45+1. – 11-esből)
Kiállítva: Plata (80. – Ecuador)
Venezuela–Chile 2–1 (Mago 9., Rondón 81., ill. Vidal 15.)

AZ ÁLLÁS
1. Brazília 4 4 – – 12–2 10 12
2. Argentína 4 3 1 – 6–2 4 10
3. Ecuador 4 3 – 1 13–6 7 9
4. Paraguay 4 1 3 – 6–5 1 6
5. Uruguay 4 2 – 2 7–7 – 6
6. Chile 4 1 1 2 6–6 0 4
7. Kolumbia 4 1 1 2 6–11 –5 4
8. Venezuela 4 1 – 3 2–6 –4 3
9. Peru 4 – 1 3 4–10 –6 1
10. Bolívia 4 – 1 3 5–12 –7 0

A 18 forduló utáni záró tabella első négy helyezettje kijut a világbajnokságra, az ötödik helyezett interkontinentális pótselejtezőn vesz részt.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
12 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26