FIFA-világranglista: a világ leggyengébb válogatottja már nem San Marino!

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.12. 18:31
null
Nagy dolog ez a San Marinó-i futballnak (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott továbbra is a 37. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján. A mieinkkel egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő San Marino viszont javított, ugyanis elmozdult az utolsó, 210. helyről, így hivatalosan már nem tekinthető a világ leggyengébb nemzeti csapatának.

 

San Marino 2020. július 16. után tudott ismét elmozdulni az utolsó helyről azzal, hogy megelőzte Anguillát. San Marino a legutóbbi három meccsén is – nem meglepetésre – vereséget szenvedett: május közepén az olaszoktól kapott egy hetest idegenben, néhány nappal később Koszovóban 4–1-re, majd az olasz U20-as csapattól – tartalékos kezdővel – 1–0-ra kapott ki. Mind a három felkészülési találkozó volt. Ezzel szemben Anguilla a legutóbbi mérkőzésén hazai pályán 13–0-s vereséget szenvedett a panamaiak legjobbjaitól világbajnoki selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Marozsán újra a top 50-ben a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.01.19. 09:04
Ezek is érdekelhetik