Vb 2022: Lewandowski bocsánatot kért, amiért nem játszott ellenünk

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 12:55
null
Lengyelországban sokan értetlenül fogadták, hogy Lewandowski kimaradt a csapatból a mieink ellen (Fotó: AFP)
Lengyelországban heves reakciókat váltott ki az, hogy Robert Lewandowski nem lépett pályára a Magyarország ellen 2–1-re elbukott vb-selejtezőn és az eredmény következtében az ország válogatottja nem lesz kiemelt a pótselejtezőn. A Bayern München klasszis labdarúgója szerdán közleményben kért elnézést szurkolóktól – a kommünikét a sport.pl szemlézte.

 

„Paulo Sousa szövetségi kapitánnyal az edzőtábor előtt beszélgettünk az állapotomról. Jeleztem, hogy ilyen sok meccsel a lábammal, ismerve a szervezetemet, lehet, hogy nem leszek az optimális állapotban mindkét találkozóra. Edzőm joggal nem akarta alábecsülni az Andorra elleni mérkőzés fontosságát, így közösen abban egyeztünk meg, hogy játszom, győzelem esetén pedig Magyarország ellen más játékosok kapnak lehetőséget. A végső döntés mindig az edzőé, de megerősíthetem, hogy egyetértettek velem. Az Andorra elleni győzelem után már tudtam, hogy nem lépek pályára Magyarország ellen” – írta Robert Lewandowski.

„Sajnos a Magyarország elleni meccs nem a mi szájízünk szerint alakult, de nem lehet megkérdőjelezni a csapat elkötelezettségét a találkozó megnyerése iránt. Kívánhatnám, hogy bárcsak segíthettem volna a többieknek a pályán, de most már a jövőre kell koncentrálnunk, mert még semmi sincs veszve! Meg tudjuk nyerni a rájátszást! A Lengyel Labdarúgó-szövetség teljes támogatását adja és kiváló feltételeket biztosít az edzőtáborok során. Van bennünk motiváció és ambíció. Megértem a szurkolók dühét és keserűségét. Kapitányként csak bocsánatot kérhetek tőlük, és biztosíthatom őket, hogy mindent megteszünk a továbbjutás érdekében.”

A 33 esztendős támadó kijelentette, pályafutása előrehaladtával különleges motivációja van a vb-részvétel kiharcolására.

„Realista vagyok, és tisztában vagyok azzal, hogy minden bizonnyal pályafutásom utolsó világbajnokságért küzdhetek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsem csapatunk továbbjutását. Soha nem tagadtam meg, hogy a válogatottban játsszak, és amíg az egészségem engedi, soha nem is fogom ezt megtenni. A Nemzeti Stadionban a közönségünk előtt játszani mindig nagyszerű ünnep lesz számomra, és ok a büszkeségre.”

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
10. FORDULÓ
I-CSOPORT
Lengyelország–Magyarország 1–2 (0–1)

Varsó, Nemzeti Stadion, 56 197 néző. Vezette: Tiago Martins (portugál)
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Dawidowicz, Kedziora, J. Bednarek, Puchacz (Placheta, 83.) – Cash (Józwiak, a szünetben), Linetty (P. Frankowski, 65.), Klich, Moder (Zielinski, a szünetben) – Swiderski, Piatek (Milik, 65.). Szövetségi kapitány: Paulo Sousa
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Vécsei, 90.), Schäfer, Nagy Zs. – Varga K. (Gazdag, 58.), Szalai Á. (Hahn J., 89.), Schön (Kiss T., 72.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Swiderski (61.), ill. Schäfer (37.), Gazdag (79.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A csoport többi mérkőzésén
San Marino–Anglia 0–10
(Maguire 6., F. Fabbri 15. – öngól, H. Kane 27. – 11-esből, 32., 39. – 11-esből, 42., Smith-Rowe 58., Mings 69., Abraham 78., Saka 80.)
Albánia–Andorra 1–0 (Cekici 73. – 11-esből)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 10 8 2 39– 3 +36 26
2. Lengyelország 10 6 2 2 30–11 +19 20
3. Albánia 10 6 4 12–12 0 18
4. MAGYARORSZÁG 10 5 2 3 19–13 +6 17
5. Andorra 10 2 8 8–24 –16 6
6. San Marino10 10 1–46–45 0

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Ráfáztak a hollandok a kihagyott helyzetekre, a lengyelek bombagóllal pontot mentettek

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:47

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik