Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

– Ha egyetlen szóval kellene jellemeznie a visszavonulással kapcsolatos döntését, melyik lenne az?
– A nehéz – mondta lapunknak a harmincéves Vida Máté, aki a napokban jelentette be, hogy befejezi profi karrierjét. – Régóta érlelődött már bennem a döntés, úgy érzem, most érkezett el az ideje. Az előző idényt Karcagon töltöttem, maradhattam volna, máshonnan nem volt ajánlatom. Azt éreztem, ha maradok, az csak időhúzás lesz. Annak ellenére mondom, hogy jó volt az ott eltöltött egy év, akadtak szép pillanataim, és barátokra leltem. A nyári felkészülés elején még egy hetet edzettem Karcagon, de nem éreztem már a motivációt – ez volt az utolsó utáni próbálkozás. Mindig izgatottan böngésztem a tabellát, az eredményeket és a versenynaptárat, de már nem éreztem a bizsergést, valamint a motivációt és a vágyat sem. Meg, ugye, nem is dúskáltam az ajánlatokban.

– Pályafutásával kapcsolatban maradt hiányérzete?
– Büszke vagyok arra, amit a szüleim és a családom támogatásával elértem, de igen, jócskán van bennem hiányérzet, sokkal több volt ebben… Akkor szakadt el a keresztszalagom, amikor a legjobb formában voltam, jól játszottam a DAC-ban, nem véletlenül érdeklődtek irántam olyan csapatok, mint például a folyamatosan európai kupaszereplő prágai Slavia. Ráadásul nem sokkal később a másik lábamban is elszakadt a keresztszalag, szóval mondhatom, a pályafutásomat a sérülések törték ketté. Mindkét súlyos sérülésből fel tudtam épülni, most nincs semmi baja a lábamnak, de nyilván nem a régi…

– A két keresztszalag-szakadás mellett mononukleózissal is küzdött: volt olyan pillanat, amikor megfordult a fejében, hogy ebből már nem lesz profi futball?
– A nehéz időkben egyszer sem jutott eszembe, hogy abbahagyjam. Inkább azon gondolkodtam, miért történik ez velem… Nehéz volt ilyen sok rossz szituációt megélni, akadt időszak, amikor teljesen reményvesztettnek láttam a helyzetemet, noha akkor is megvolt a motivációm a visszatérésre. Utólag azt mondom, tavaly nyáron kellett volna abbahagynom, amikor elmentem a Vasasból, de még egy esélyt akartam adni magamnak.

– Mentálisan hogyan viselte a nehéz időszakot?
– Kár lenne nagy szavakat használni: nagyon rosszul kezeltem. Nem jártam ki a meccsekre, a tévében is alig néztem futballt. Persze szorítottam a társaimnak, de nagyon fájt kívülről szemlélni az eseményeket. A 2021-es Eb-n kimentem a Puskás Arénába a Franciaország elleni meccsre, kilencven percig csak szenvedtem… Nem a látottak miatt, a srácok ugyanis parádés teljesítményt nyújtottak, hanem rossz volt kívülről nézni.

– Tekintsünk vissza a pályafutására: a Vasasban nevelkedett, ott lett profi futballista.
– Nagyon sokat köszönhetek az angyalföldi klubnak. Dolgoztam becsülettel, jöttek a sikerek, akkor talán fel sem fogtam, milyen eredményeket érek el, csak úsztam az árral. Érzékeltem, hogy jól megy a játék, sőt, azt is, hogy még több van bennem. Akkoriban mutatkoztam be a válogatottban Bernd Storck szövetségi kapitánynál, s nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de azt éreztem, ott a helyem a keretben. Tudtam, hogy nagy lehetőséget kaptam, de természetesnek tűnt, nem voltam elájulva magamtól. Most, már érettebben, máshogy látom az akkor történteket is.

– Ezután a DAC-ba szerződött, amelynél elszenvedte első súlyos sérülését.
– Dunaszerdahelyen ment a legjobban a futball. Három évet töltöttem a klubban, két idényben alapember voltam, a harmadik teljesen kimaradt a keresztszalag-szakadásom miatt. Szerettem ott lenni, minden hazai meccsünk telt ház előtt zajlott, olyan csapattársaim voltak, mint Kalmár Zsolt, Schäfer András vagy Vida Krisztofer. Győrben közel laktunk egymáshoz, sokat voltunk együtt, életre szóló barátságok kötődtek. Akkor reális esélyét láttam, hogy hosszú távra beverekszem magam a válogatott kezdőjébe, de jött a koronavírus-járvány, a karantén, majd amikor visszatértünk, két hét edzés után az első meccsen elszakadt a keresztszalagom. Próbáltam hamar visszatérni – főleg az Európa-bajnokság miatt –, de begyulladt a térdem, újabb műtét következett. Búcsúmeccset kaptam a DAC-tól, úgymond fél lábbal játszottam néhány percet. Ezután már nem voltam olyan formában, mint korábban. Ráadásul a Vasasnál töltött második időszakomban is elszakadt a keresztszalagom, betegség is hátráltatott, a bizalmat sem kaptam meg a bizonyításra, amúgy érthető módon. Tavaly Karcagra szerződtem, voltak jó és rossz pillanatok, de összességében kitűnően éreztem magam. Persze a mellőzöttséget nehezen viseli az ember, meglehet, most más lenne a szituáció, ha az előző idényben húsz-huszonöt bajnokin játszom.

– A válogatottban hatszor lépett pályára, a Puskás Aréna nyitó meccsét Uruguay ellen végigjátszotta, úgy tűnt, számít önre Marco Rossi szövetségi kapitány.
– Hát igen, a hiányérzet... Rendkívül büszke vagyok rá, hogy az országot képviselhettem címeres mezben és világsztárok ellen léphettem pályára. Fáj, hogy bár a 2016-os Eb-re készülő csapat bő keretében szerepeltem, nem utazhattam Franciaországba, illetve a 2021-es tornát a sérülésem miatt kellett elengednem. Szomorú vagyok, hogy nem futballozhattam Európa-bajnokságon.

– Dzsudzsák Balázzsal, Szalai Ádámmal és Szoboszlai Dominikkal is együtt játszhatott: a kapcsolat a mai napig megmaradt?
– Érdekes, mert gyerekként Dzsudzsák Balázsra, Szalai Ádámra, Gera Zoltánra vagy Király Gáborra példaképként tekintettem, aztán egyszer csak együtt voltam velük a válogatottban. Rájuk abszolút barátként tekintek. Szoboszlai Dominikkal más a helyzet, vele a labdarúgáson kívül is megéltünk sok szép pillanatot, régi a mi barátságunk. Hatalmas élmény, hogy ilyen futballistákkal játszhattam együtt, de még nagyobb, hogy a barátaimnak mondhatom őket.

– Ha újrakezdhetné, mit csinálna másképp?
– Talán ha tudatosabb lettem volna, máshogy alakul a pályafutásom. A futballban száz százalékig profi voltam, de a mindennapi életben lehettem volna céltudatosabb.

– Edzői közül kit emelne ki?
– Marco Rossival néhány hetet dolgoztunk együtt a DAC-nál és a válogatottnál is rövid időt, de ennyi idő alatt is rengeteget tanultam tőle – főleg az önbizalmam szempontjából. A világ legtermészetesebb módján mondta a horvátok elleni Eb-selejtező előtt, hogy a Luka Modric, Marcelo Brozovic, Ivan Rakitic középpálya semmivel sem jobb a miénknél, ahol én is játszom. És ezt úgy közölte, hogy el is hittem neki. Ragyogóan motivál, nagyszerű szakember, nem véletlenül szeretik a válogatott játékosok. Említhetném még Peter Hyballa vagy Bernd Storck nevét, valamint Michael Oenningét is.

– Az osztrák negyedosztályú Vöcklamarktban játszik: mi a terve?
– Levezetni mentem oda, de a tempó alapján semmiképp sem nevezném annak… Egyelőre jövő nyárig írtam alá, jól érzem magam, még öt-hat évig akarok amatőr szinten játszani. Hosszú távon szeretnék a futballban maradni, gondolkodtam a sportvezetői vagy a játékosügynöki pozíción, de hozzám az edzősködés áll a legközelebb. Szóval motivál, hogy az legyek, szeretném minél előbb megszerezni a szükséges papírokat.