Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

P. K.P. K.
2025.09.07. 22:53
null
Robert Lewandowskival (9) a soraiban Lengyelország legyőzte Finnországot (Fotó: AFP)
A jövő évi labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőin Lengyelország 2–0-ra győzött Finnország ellen, Belgium pedig ezúttal Kazahsztánt ütötte ki 6–0-ra.

 

G-CSOPORT, LENGYELORSZÁG–FINNORSZÁG 

Az európai vb-selejtezők G-csoportjában a Chorzówban megrendezett Lengyelország–Finnország mérkőzése végeredménye könnyen sorsdöntő is lehet a továbbjutás szempontjából, hiszen a két csapatnak ez már a második egymás elleni meccse volt a csoportban. Az elsőt a finnek nyerték júniusban, 2–1-re – az a vereség Michal Probierz lengyel kapitány állásába is került, akit azóta Jan Urban váltott a kispadon –, de négy meccs után így is azonos pontszámmal várta a két csapat a vasárnapi mérkőzést.

Ez a meccs azonban teljesen másképp alakult, mint a finnországi, ugyanis az Aston Villában futballozó Matty Cash alsó sarkos lövésével a 27. percben megszerezték a vezetést a lengyelek, majd még a szünet előtt a ziccerben kiugró Robert Lewandowski váltotta gólra Piotr Zielinski felívelt passzát. A második félidőben pedig Lewandowski kapusról kipattanó lövéséből szerezte meg a harmadik hazai gólt Jakub Kaminski.

Lewandowski a két csapat első meccsén nem szerepelt az akkori szövetségi kapitánnyal kialakult konfliktusa miatt, most azonban kulcsszerepet játszott a végül 3–1-es lengyel győzelemben. Ezzel a lengyelek három ponttal megléptek a 3. finnek előtt a csoport tabelláján, és pontszámban beérték a délután Litvániában nagy nehezen nyerő hollandokat.

J-CSOPORT, BELGIUM–KAZAHSZTÁN 

A J-csoportban folytatták menetelésüket a belgák, akik négy meccs után tíz ponttal és már 17 szerzett góllal állnak. Három napja Liechtensteinben nyertek 6–0-ra, ezúttal pedig Brüsszelben verték meg Kazahsztánt szintén 6–0-ra.

Negyven perc elteltével ugyan még gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző, de Kevin De Bruyne megrázta magát még a szünet előtt, előbb ő maga lőtte ki a felső sarkot, majd pedig kiosztott egy gólpasszt korábbi, manchesteri klubtársának, Jérémy Dokunak, aki a második félidőben duplázott, illetve ő is kiosztott egy gólpasszt. A hajrában pedig De Bruyne is megszerezte a második gólját és Thomas Meunier is betalált.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
Lengyelország–Finnország 3–1 (Cash 27., Lewandowski 45+2., Kaminski 55., ill. Kallman 88. ) 
Korábban
Litvánia–Hollandia 2–3 (Gineitis 36., Girdvainis 43., ill. Depay 11., 63., Timber 33.) 

      
1. Hollandia

4

3

1

–

14–  3

+11

10

2. Lengyelország

5

3

1

1

  8–  4

+4

10

3. Finnország

5

2

1

2

  6–  8

  -2

  7

4. Litvánia

5

–

3

2

  5–  7

  –2

  3

5. Málta

5

–

2

3

  1–12

–11

  2

A G-CSOPORT ÁLLÁSA


J-CSOPORT
Belgium–Kazahsztán 6–0 (De Bruyne 42., 84., Doku 44., 60., Raskin 52., Meunier 87.)
Korábban
Észak-Macedónia–Liechtenstein 5–0 (Büchel 15. – öngól, Bardi 52., Csurlinov 56., Qamili 82., Sztankovszki 90.)

     

1. Észak-Macedónia

5

3

2

–

11–  2

  +9

11

2. Belgium

4

3

1

–

17–  4

+13

10

3. Wales

5

3

1

1

11–  6

  +5

10

4. Kazahsztán

5

1

–

4

  3–11

  –8

  3

5. Liechtenstein

5

–

–

5

  0–19

–19

  0

A J-CSOPORT ÁLLÁSA

 

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

A duplázó Memphis Depay az Oranje történelmének legeredményesebb gólszerzője lett.

 


 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
16 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
2026.09.25. 11:58

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.22. 19:49

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Letartóztatták a Lengyel Olimpiai Bizottság elnökét

Egyéb egyéni
2026.09.14. 18:52

US Open: Ribakina büszke arra, hogy Kazahsztánt képviselheti

Tenisz
2026.09.10. 19:13