Még nyolc évig biztosan áll Oyarzabalék rekordja

H. Á.H. Á.
2025.11.19. 17:31
null
Fabián Ruizzal még veretlen a spanyol válogatott (Fotó: Getty Images)
A spanyol válogatott immár 64., hazai pályán lejátszott vb-selejtezős meccsén maradt veretlen kedden, és ez 2033-ig nem is változik.

A spanyol válogatott a világbajnoki selejtezők utolsó játéknapján, kedden 2–2-es döntetlent játszott Törökországot fogadva, s ezzel megőrizte veretlen világbajnoki selejtezős mérlegét hazai pályán – nem a mostani selejtezősorozatban, hanem teljes története során. Vagyis a spanyolok még sohasem szenvedtek vereséget hazai környezetben világbajnoki selejtezőn, még akkor sem, amikor nem tudták a pályán kiharcolni a vb-szereplés lehetőségét – az 1938-as vb-től visszaléptek, 1954-ben, 1958-ban, 1970-ben és 1974-ben nem jött össze a kvalifikáció. Egy-egy idegenbeli botlás mindig becsúszott nekik, ami elég is volt a lemaradáshoz.

A spanyol válogatott története során eddig 64 világbajnoki selejtezőt játszott hazai pályán: 54 mérkőzést megnyert, a keddi volt a 10. döntetlenje. Mivel a 2030-as világbajnokságnak Spanyolország lesz az egyik társrendezője, már most biztos, hogy ez a csúcs legalább 2033-ig állni fog még – a spanyol válogatott csak nyolc év múlva játssza a következő vb-selejtezőjét.

Ezzel a keddi döntetlennel egyébként a spanyol válogatott még egy sor további sorozatot tart életben. Például a legutóbbi 49 vb-selejtezőjén egyaránt gólt szerzett a válogatott, 31 tétmérkőzés óta veretlen, mérlege 25 győzelem és 6 döntetlen.

Ami a játékosokat illeti: a labdarúgás statisztikáival foglalkozó IFFHS gyűjtése szerint Fabián Ruiz továbbra sem szenvedett vereséget a spanyol válogatottal rendes játékidőben, ez a széria már 41 mérkőzést számlál. Mikel Oyarzabal lett a spanyol válogatott 105 éve íródó történelmének első olyan játékosa, aki kilenc egymást követő találkozó mindegyikén gólt vagy gólpasszt jegyzett.

A spanyol válogatott a csoportja megnyerésével elmondhatja magáról, hogy 1994-től mind a 17 nagy világeseményre (világ- és Európa-bajnokságra) kvalifikált.

Foci vb 2026
2025.11.18. 22:51

Az osztrákok és a spanyolok is hazai döntetlennel jutottak ki a világbajnokságra

A bosnyákok hiába vezettek közel 70 percen át, marad számukra a pótselejtező, akárcsak a törököknek, akik nem tudtak csodát tenni Sevillában.

 

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Tetszenek ismerni Josimar Diast? – Vincze András publicisztikája

Foci vb 2026
2026.08.01. 22:58

Vb 2026: csaknem huszonegyezren nem kaptak beutazási vízumot Kanadába

Minden más foci
2026.08.01. 14:48

Cucurella tartotta a szavát: Luis de la Fuente arcképét tetováltatta magára

Foci vb 2026
2026.07.28. 17:12

Téves szabályértelmezés – Embolót nem lett volna szabad kiállítani Argentína ellen

Minden más foci
2026.07.28. 11:07

Már a 2028-as Eb-győzelem lebeg a világ legjobbjainak szeme előtt

Foci vb 2026
2026.07.28. 10:25

Összehasonlítottuk a 2010-es és a 2026-os spanyol válogatottat; Vámos Petráéknak több hét kellett, mire megnyugodtak

E-újság
2026.07.27. 23:50