Kiborgfutball – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2026.07.06. 23:27

Jelzésértékű volt, hogy a kiborgnak is becézett Erling Haaland duplájával ejtette ki Norvégia a brazil válogatottat. Meggyőződésem ugyanis, hogy a brazil futballt a túlgondolt, „robotizált”, mindent sablonosra csiszoló modern labdarúgás tette tönkre. Feltéve persze, hogy tönkretette… A tény az, hogy a selecao a 2002-es vb-győzelem óta egyetlenegyszer jutott el legalább az elődöntőig, ám akkor is csúnya pofon lett a vége – a 2014-es hazai rendezésű tornán szenvedett 7–1-es vereséget Németországtól. Utána 2018-ban Belgium, 2022-ben Horvátország búcsúztatta a brazilokat a negyeddöntőben. 

S ez csak a felszín. 

A brazil tradíciókhoz mérten korai kieséseknél sokkal nagyobb probléma, hogy a jelenlegi válogatott legfeljebb nyomokban emlékeztet a régi nagyokra. Valami ilyesmit fogalmazott meg Romário is, és maximálisan egyetértek vele. 

Meggyőződésem, ha a világbajnokságon inkognitóban játszottak volna a csapatok, senki meg nem mondta volna, melyik a brazil… Ilyesmi 2002-ben nem fordulhatott volna elő; akkor Ronaldo, Rivaldo, na meg persze Ronaldinho megmozdulásai után az avatatlanok is megmondták volna, brazil játékosról van szó. A jelenkori keretből a képességeket tekintve talán csak Neymar és Vinícius Júnior hasonlítható az elődökhöz, ám a viselkedésük miatt mindketten megosztó személyiségek. S ez a másik hatalmas különbség. Ronaldo és Ronaldinho vagy éppen korábban Romário is imádott bulizni, az ő magatartásukkal is voltak problémák, és mégis, szinte mindenki által kedvelt játékosok voltak. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy akkoriban még nem dübörgött így a közösségi média, de az is, hogy ők még tényleg a könnyed Copacabana-focit képviselték. Manapság a tehetséges dél-amerikaiakra tizenévesen próbálnak lecsapni az európai topklubok, s aztán beleszürkülnek a sablonfutballba. 

A brazil lazaság manapság már nem kifizetődő. Lamine Yamal és Lionel Messi vagy épp Erling Haaland és Szoboszlai Dominik is beilleszkedett a Barcelona, illetve a Salzburg rendszerébe, valahogy mégis megőrizték az egyéni stílusjegyeiket, ami csak az ösztönös zsenikre jellemző. A braziloknak valamiért ez nem megy. Vagy marad a lazaság, de nincs profizmus, vagy fordítva. S miközben a brazil labdarúgás problémáin elmélkedünk, azért arról se feledkezzünk meg, hogy a korábban szintén futballnagyhatalomnak számító olaszok és németek is több mint tíz éve súlytalanok a vb-n. Ugyanakkor az etalonnak számító brazil futball hanyatlását azok fogadják el a legnehezebben, akik látták a 2002-es együttest vagy a korábbi sikercsapatokat. 

Úgyhogy most talán az önfeledt, boldog, szép játékot is temetik a szurkolók.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
6 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
17 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
2026.09.23. 12:57

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36