Vízilabda: szerb olimpiai bajnokkal erősített a Vasas

MTI MTIMTI MTI
2023.07.10. 12:48
null
Rasovics a válogatottal Tokióban ért a csúcsra (Fotó: Getty Images)
Sztrahinja Rasovics személyében olimpiai bajnokkal erősítette meg keretét a legutóbbi bajnoki idényt a 4. helyen záró Vasas.

A klub hétfői közlése szerint a Bajnokok Ligája-győztes szerb játékos – aki egy évre írt alá – júniusban még a Novi Beograd színeiben játszott BL-döntőt, és 14–11-re alulmaradt az olasz Pro Reccóval szemben.

A 31 éves, jobbkezes szélső szülővárosában, Belgrádban kezdett el vízilabdázni, első komoly sikereit a Crvena zvezda színeiben érte el, amellyel 2013-ban Bajnokok Ligáját nyert. 2015 és 2017 között a Barceloneta csapatában pólózott, spanyol bajnokságot és kupát nyerve, majd következett három év Egerben, ahol szintén húzóember volt. Onnan igazolt a Radnicski Kragujevacba, amely első szerb csapatként megnyerte az Adria-ligát és szerb bajnok lett. Rasovic az elmúlt két évet a Novi Beogradban töltötte, a hazai sikerek mellett kétszer is Bajnokok Ligája-döntőt játszott.

A válogatottal 2021-ben ért a csúcsra, amikor Tokióban megnyerte az olimpiát. Jelenleg ugyancsak Japánban készül a nemzeti csapattal a fukuokai világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Az OSC és a Vasas is negyeddöntős a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.30. 14:51

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07