A Metz is bejelentette Bölöni László távozását

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 15:25
Bölöni László (Fotó: Getty Images)
A francia másodosztályban (Ligue 2) érdekelt FC Metz a hivatalos honlapján jelentette be Bölöni László vezetőedző távozását.

Ezzel hivatalossá vált az, amit mi már június elején megírtunk, majd néhány napja maga a tréner jelentett be Marosvásárhelyen. A 71 esztendős Bölöni így két idényt követően távozik a lotaringiai klubtól, amellyel előbb feljutott az élvonalba, majd az elbukott osztályozós párharc nyomán kiesett a másodosztályba.

Francia labdarúgás
2024.07.01. 11:58

Bölöni László díszpolgár lett Marosvásárhelyen

A 71 éves marosvásárhelyi szakember megerősítette értesülésünket, hogy távozik a Metztől.

A klub Bölöni utódját is bejelentette Stéphane Le Mignan személyében, aki a másodosztályól a mögöttünk hagyott idény végén kieső Concarneau-tól érkezett a bordó mezesekhez.

A rutinos szakember ezzel együtt lehet, hogy nem sokáig marad munka nélkül. A román sajtó szerint ugyanis ő a bukaresti szövetség (FRF) első számú jelöltje a szövetségi kapitányi posztra, amennyiben Edward Iordanescu nem újítja meg az Eb után lejáró szerződését.

Foci Eb 2024
2024.07.03. 13:13

Eb 2024: megy vagy marad a románok szövetségi kapitánya?

A román sportsajtó nagy része biztosra veszi, hogy a csúcson távozik.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
8 órája

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
2025.09.12. 20:45

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
2025.09.10. 22:15

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Óriási az érdeklődés a Bölöni László életét bemutató film iránt a miskolci CineFesten

Minden más foci
2025.09.02. 18:29

Albek Anna: El kell fogadnom, hogy ez egy tanulófázis

Kézilabda
2025.08.26. 16:29

Női kézilabda: a Metz legyőzésével lett tornagyőztes a Győr

Kézilabda
2025.08.24. 18:58
Ezek is érdekelhetik