Kórházban töltötte az éjszakát a Lille horror fejsérülést szenvedett futballistája

2024.08.18. 13:07
Angel Gomes 30 percet feküdt a földön, majd a korházban töltötte az éjszakát (Fotó: AFP)
Kórházban töltötte az éjszakát a Lille labdarúgócsapatának angol középpályása, Angel Gomes, aki súlyos fejsérülés miatt elvesztette az eszméletét a Stade de Reims elleni szombat esti francia bajnokin.

Az első fordulós mérkőzés 11. percében a 23 esztendős Gomes a Reims középpályásával, Amadou Konéval ütközött, ezt követően több mint 30 percen keresztül feküdt a füvön. Az ápolást követően hordágyon vitték le a pályáról a Manchester United korábbi játékosát, miközben mindkét együttes szurkolói a nevét skandálták. Konét kiállították, a játékvezető pedig 34 percet hosszabbított az első félidőben.

A Lille végül 2–0-ra nyerte meg a találkozót, amelyet követően a klub elnöke, Olivier Letang azt mondta, Gomes a körülményekhez képest jól van. Az éjszakát ugyanakkor a kórházban kellett töltenie, ahol további vizsgálatokon esett át. A Lille vezetőedzője, Bruno Genesio leszögezte: azonnal tudta, hogy a sérülés súlyos, és rendkívül zavarta, hogy az orvosi stáb nem ment elég gyorsan a játéktérre. Elismerte: néhány játékos a könnyeivel küzdött, mialatt körbeállták a sérültet, hogy a kamerák ne mutathassák őt. Elmondta azt is, mit kért tőle Gomes, miután magához tért.

„Angel megkérdezte, hogy játszhat-e jövő szombaton. Jó jel, hogy megőrizte a humorérérzékét. A mérkőzés másodlagos volt ma este” – szögezte le.

Francia labdarúgás
2024.08.17. 19:05

Greenwood duplázott, kiütéses győzelemmel kezdődött a De Zerbi-éra Marseille-ben; horrorsérülés után nyert Reimsben a Lille

Az olasz szakember együttese átgázolt az előző évadban bronzéremig menetelő Bresten. Az AS Monaco legyőzte a St.-Étienne gárdáját.

 

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
4 órája

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
Tegnap, 14:20

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
Tegnap, 14:12

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 15:54

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 14:20

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
2026.09.24. 09:40

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43