„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

„Szeretnék jobban teljesíteni, mint az előző idényben, vagyis játékidő-arányosan több gólban reménykedem – mondta az aláírást követően a 40. életévét szeptemberben betöltő, 137-szeres francia válogatott Olivier Giroud. – A későbbiekről nem beszélek, mert számomra már a következő idény is bónusz. Már csak azért sem tervezek távolabbra, mert nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó idényem. Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták.”
Giroud 44 tétmérkőzésen lépett pályára az előző idényben, 11 gólt szerzett, hetet a francia bajnokságban, négyet az Európa-ligában. A Lille OSC a harmadik helyen végzett a Ligue 1-ben, azaz kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulás lehetőségét; a klub 10-edszer indul a BL-ben, Giroud 12-edszer.
„Egy Európában játszó futballista számára ez a csúcs, és miután sikeresen megdolgoztunk az indulásért, ez is fontos szempont volt a hosszabbításkor. Jó lesz ennek a remek közösségnek a tagjaként újra átélni a Bajnokok Ligája-szereplés élményét, és reményeim szerint hozzá is tudok tenni a csapat teljesítményéhez. Ezek az európai kupaesték fokozzák az ember játékkedvét.”
Mint ismert, a Lille nyáron edzőt cserél: Bruno Genesio helyét Carlo Ancelotti fia, a Giroud-nál három évvel fiatalabb Davide Ancelotti veszi át.
„Még nem ismerem őt személyesen, de örülök annak, hogy fiatal edzővel dolgozhatok – folytatta diplomatikusan Giroud. – A klub vezetői új lapot nyitnak, és biztos vagyok abban, hogy ha ők mellette döntöttek, akkor minden képessége megvan ahhoz, hogy a Lille vezetőedzője legyen, készen áll a kihívásra. Már alig várom, hogy kezdjük a közös munkát.”
Giroud 2012-ben a Montpellier-ből igazolt külföldre, az Arsenal (2012–2018), a Chelsea (2018–2021), a Milan (2021–2024) és a Los Angeles FC (2024–2025) játékosa volt, mielőtt 2025 nyarán Lille-be igazolt.








