Angyalos András: A rombolás is hasznos

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2010.01.07. 16:47
null
Angyalos (jobbra) a válogatott védelmének oszlopa (Fotó: Korponai Tamás – archív)
Címkék
Gyurcsányi Zsolt, a magyar futsal-válogatott tagja korábbi nyilatkozatában a nemzeti csapat hiányosságaira is kitért. A technikás játékos a védekezés megfelelő elsajátítását tartja a legnagyobb szakmai kihívásnak, ellentétben keretbeli csapattársával, Angyalos Andrással. A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 27 éves futsalosa éppen a védekezés legjobbjai közé tartozik.

„A szakértők néha úgy fogalmaznak, hogy rombolni jobban tudok, mint építkezni – kezdte Angyalos András. – A jövő heti keretszűkítésig van még néhány nap, de remélem, eddig is bizonyítottam a szövetségi kapitánynak."

A debreceni születésű játékos csupán négy éve kezdett el futsalozni, és ez idő alatt kétszer nyert bajnokságot a Berettyóújfaluval. A válogatottban sem újoncként számíthatnak a játékára.

„Némi feszültség már most is van bennem, pedig még korántsem biztos, hogy játszom az Európa-bajnokságon. Ha mégis, az Azerbajdzsán elleni nyitó mérkőzésen nyilván kiemelt szerep jut a védekező játékosoknak, hiszen az azeriek honosított brazil futsalosai jelentős játékerőt képviselnek."

Angyalos András pályára lépésének esélyeit növelheti, hogy a válogatott szakmai stábjában korábban szó esett egy-egy győri és berettyóújfalui sor szerepeltetéséről. A végső döntést Kozma Mihály hozza meg – vélhetően a jövő heti, Finnország elleni két felkészülési mérkőzést követően –, ám figyelembe véve, hogy a honi futsalmezőnyben a szakmai munka e két klubnál folyik profikhoz mérhetően, az elképzelés kézenfekvő megoldást jelentene.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik