Az azeri csapat nagy rivális lesz

Vágólapra másolva!
2010.01.09. 15:19
null
Egységben az erő (Fotó: M. Németh Péter - archív)
Címkék
Az előnyös kiemeléses rendszernek köszönhetően a magyar futsalválogatott ugyan elkerülte Európa legjobbjait, ám a torna titkos favoritjával is találkozik csoportjában.

A korábbi kontinensviadalok eredményének fényében Azerbajdzsán nem ígérkezik olyan félelmetes ellenfélnek, mint a spanyol, az olasz vagy éppen az orosz válogatott lenne, ugyanakkor anyagi lehetőségeivel – az ország kispályás labdarúgását a háttérből finanszírozó milliárdos jóvoltából – a teljes mezőnyt lekörözi. A továbbjutásért a magyarokkal és Csehországgal küzdő azeriek kilenc honosított brazillal, valamint dél-amerikai edzővel érkeznek Budapestre.

„Ellenfelünk válogatottjának jelentős részét a rendszeres BL-szereplő Araz Naxcivan adja, amellyel még a Székelyudvarhely edzőjeként találkoztam a kupasorozat négy közé kerüléséért – mondta Kozma Mihály szövetségi edző. – Sajnos valós erejük, vagyis hogy mire képesek a legjobb magyar futsalosokkal szemben, nem derült ki, mert Madarász János és Tóth Szabolcs is szalagszakadást szenvedett azon a találkozón, nélkülük pedig nem volt esélyünk. Azt viszont tudjuk, hogy hasonló kaliberű centerük van, mint nálunk Madarász – csak éppen kétszer szélesebb, ráadásul a társaihoz hasonlóan nagy sebességgel mozog a pályán. Legyen igaza annak, aki azt mondja: az azeriek honosított braziljai azért váltottak országot, mert a brazil válogatott közelébe sem férhettek volna. De figyelmeztetek mindenkit: Brazíliában tizenkétmillió igazolt kispályás labdarúgó játszik, tehát elég tekintélyes a konkurencia."

Kozma Mihály szerint az egyénileg képzettebb labdarúgókat felvonultató, a déli országok játékosaira jellemző temperamentumú azeriek ellen csakis egységes társaság lehet eredményes.

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
30 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
32 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
35 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik