Futsal Eb: a remek felkészülés után a döntőig menetelnének az olaszok

2010.01.19. 11:32
Címkék
Hétfő este a csoportmeccseit Debrecenben játszó hat válogatott is megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a kedden kezdődő futsal Európa-bajnokság előtt. Először a B-csoport együtteseinek kapitányai latolgatták az esélyeket, azaz az olasz, az ukrán és a belga szakvezető állt az újságírók rendelkezésére.

Gennadij Liszencsuk, Ukrajna szakvezetője arról beszélt, hogy együttese minden tornára a tanulás szándékával utazik, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen eredménnyel elégedett lenne, hiszen otthon továbbjutást ígért, és szeretné, ha csapata ennek megfelelően teljesítene az Eb-n.

Benny Mours, Belgium válogatottjának mestere kijelentette: együttese nehéz csoportba került, de a továbbjutást ennek ellenére is minimális elvárásnak érzi. Meccseket akarnak nyerni, ráadásul úgy, hogy ehhez a lehető legjobb játék párosuljon.

Roberto Menichelli
, a 2003-as Eb-győztes olasz gárda trénere is igen bizakodóan nyilatkozott.

„Remek felkészülés áll mögöttünk, és maximális odafigyeléssel a döntőig is eljuthatunk, ott pedig bármi lehetséges – jelentette ki. – A múltunk kötelez a jó szereplésre, mi pedig szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Úgy vélem, hogy a belgák elleni meccsünk lesz a legnehezebb a csoportban.”Gennadij Liszencsuk, Ukrajna szakvezetője arról beszélt, hogy együttese minden tornára a tanulás szándékával utazik, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen eredménnyel elégedett lenne, hiszen otthon továbbjutást ígért, és szeretné, ha csapata ennek megfelelően teljesítene az Eb-n.

Benny Mours, Belgium válogatottjának mestere kijelentette: együttese nehéz csoportba került, de a továbbjutást ennek ellenére is minimális elvárásnak érzi. Meccseket akarnak nyerni, ráadásul úgy, hogy ehhez a lehető legjobb játék párosuljon.

Roberto Menichelli
, a 2003-as Eb-győztes olasz gárda trénere is igen bizakodóan nyilatkozott.

„Remek felkészülés áll mögöttünk, és maximális odafigyeléssel a döntőig is eljuthatunk, ott pedig bármi lehetséges – jelentette ki. – A múltunk kötelez a jó szereplésre, mi pedig szeretnénk megfelelni az elvárásoknak. Úgy vélem, hogy a belgák elleni meccsünk lesz a legnehezebb a csoportban.”

A FUTSAL EB MAI PROGRAMJA
Magyarország–Azerbajdzsán (A-csoport)
 Budapest, 17.30 óra
Olaszország–Belgium (B-csoport)
 Debrecen, 19 óra
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
4 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája