Bajnok lehet a Volán

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2004.03.13. 21:23
Címkék
Ünnepre készülnek a székesfehérváriak.Ez biztos. Ugyanis március 15-e már önmagában is ünnep, így ha mégsem az elképzeléseik szerint alakulna a hétfő esti Dunaújváros elleni összecsapás, akkor sem maradnak a fehérváriak ünnepelnivaló nélkül, ám vélhetően ez utóbbi megoldást csalódásként könyvelnék el: mert ők bizony hokibajnokok akarnak lenni.Tegyük hozzá, erre minden esélyük megvan.
Bajnoki döntő, fordulóról fordulóra

Palkovics helyzetben. Ehhez hasonló jelenetekre hétfôn is számíthatnak az újvárosiak (Fotó: Czagány Balázs)
Palkovics helyzetben. Ehhez hasonló jelenetekre hétfôn is számíthatnak az újvárosiak (Fotó: Czagány Balázs)
Palkovics helyzetben. Ehhez hasonló jelenetekre hétfôn is számíthatnak az újvárosiak (Fotó: Czagány Balázs)
A Borsodi Liga négy győzelemig tartó fináléjának négy mérkőzése után 3–1-re vezetnek (az eddigi eredmények: 3–1, 1–0, 2–3 – büntetőkkel, 6–0), egységesebb, jobb csapatnak tűnnek, mint az Acélbikák, ráadásul saját pályájukon, minden valószínűség szerint telt ház előtt játszhatnak majd. "Semmiképpen sem szeretnénk előre inni a medve bőrére, mert néhányszor már megégettük magunkat. Úgy készülünk, hogy a bajnoki döntősorozat egy mérkőzése lesz a hétfői, aztán majd a végén meglátjuk, mi lesz" – fogalmazott rendkívül óvatosan idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita szakosztály-igazgatója. Visszafogottság ide vagy oda, az erőviszonyok és az eddig történtek alapján egyértelműen a székesfehérváriak az esélyesek, amit a finálé négy összecsapásának összesített statisztikái is alátámasztanak, hiszen minden mutatóban a volánosok a jobbak, arról nem is beszélve, hogy a kapuban Budai Krisztián egészen kimagasló teljesítményt nyújt: a négy mérkőzésen kapott három gólja, s a 97.3%-os összteljesítménye önmagáért beszél. Dusan Kapusta, az újvárosiak szakvezetője végig azt fejtegette, hogy a fehérváriak játékosállománya erősebb, a klasszikus első soruk mellett nagyon jó légiósaik vannak, s ezzel nehéz versenyezni. Azt pedig már csak kívülállóként teszi hozzá az ember, hogy különösen úgy nehéz versenyre kelni, ha az újvárosi hokisok a kapu előtt gyakorlatilag megbénulnak: két mérkőzésen gólképtelenek voltak, de az első meccsen lőtt egy és a harmadikon szerzett két góljuk is borzasztóan kevés. Mindent egybevetve tehát nehéz olyan érvet találni, amely azt erősítené, hogy a Dunaújvárosnak még van esélye arra, hogy megfordítsa a Borsodi Liga döntőjét.
Kérdés, hogy ez hétfő este a fehérvári jégpályán is érezhető lesz-e…?
Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
12 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
18 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
21 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
21 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
50 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
54 perce