Dusan Kapusta teszteli csapatát

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2004.03.29. 22:23
Címkék
Már két hét sincs az oslói divízió1-es világbajnokság április 12-ei rajtjáig, nem meglepő hát, hogy a magyar válogatott felkészülése a célegyenesbe fordult.
A hátralévő időben három előkészületi mérkőzést játszik a Kapusta-csapat, az elsőt és egyben az egyetlen hazait kedden délután Székesfehérvárott, a horvátok ellen. Az elsődleges cél természetesen a csapatkeresés, a szövetségi kapitány által elképzelt sorok kipróbálása élesben, ám az sem lenne baj, ha mindez egy önbizalom-növelő győzelemmel társulna. Erre egyébként minden esély megvan, hiszen az ellenfél jelenleg egy osztállyal lejjebb, a divízió–2-ben szerepel (a horvátok vb-je ugyancsak április 12-én kezdődik Spanyolországban), vagyis az erőfelmérés mellett a győzelem is reális cél lehet. Még akkor is, ha Vas János és Szuper Levente egyelőre nem tudott csatlakozni a kerethez. Vas svédországi csapata, az MIF Redhawks bejutott a juniorbajnokság döntőjébe, amelynek mérkőzéseit ezen a héten játsszák, és Szuper együttese, a Peoria Rivermen is érintett az ECHL rájátszásában. A válogatott egyébként csütörtökig Székesfehérvárott marad, majd egy szabadnapot követően folytatódik az összetartás, amelynek újabb fontos állomása lesz a jövő hétfői és keddi lengyelországi vendégszereplés.A magyar válogatott Horvátország ellen tervezett kezdőcsapata. Kapusok: Budai, Halmosi. 1. sor: Sille, Tőkési, Gröschl, Ocskay, Palkovics. 2. sor: Horváth A., Tokaji, Vas M., Ladányi, Peterdi. 3. sor: Kangyal, Svasznek, Fodor, Hoffmann, Kovács Cs. 4. sor: Szélig, Lencsés, Csibi, Majoross, Borbás
Legfrissebb hírek

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
1 perce

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
2 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
3 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
20 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
39 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája