Ezúttal nem haltak meg

K. J.K. J.
2004.09.11. 23:27
Címkék
Hiába vezetett két harmad után 1-0-ra, végül elveszítette az elődöntőt a hazai jégen fellépő, Világkupa-címvédő amerikai válogatott a finnekkel szemben.
Saku Koivu (11) lôtte a finnek gyôztes gólját
Saku Koivu (11) lôtte a finnek gyôztes gólját
Saku Koivu (11) lôtte a finnek gyôztes gólját
Saku Koivu (11) lôtte a finnek gyôztes gólját
Saku Koivu (11) lôtte a finnek gyôztes gólját
Saku Koivu (11) lôtte a finnek gyôztes gólját
Az európai együttes mindössze tizenkétszer lőtt kapura, de ezúttal ennyi is elég volt, igaz, a sikerhez kellett egy csipet szerencse is, hiszen Olli Jokinen azután tudott csak egyenlíteni, hogy Teppo Numminen lövését követően a korong két amerikai hokison irányt változtatva került a közelébe. A sorsdöntő találatot Saku Koivu lőtte közelről, jóllehet ez a gól elsősorban Ossi Vaananen érdeme, aki váratlan megoldást választva passzolt csapattársához, becsapva ezzel Robert Esche-t, az amerikaiak kapusát.
"A finn válogatottra jellemző, hogy a különböző nagy tornák elején parádézik, de amikor már vérre megy a harc, meghal a csapat. Éppen ezért rendkívül büszke vagyok a fiúkra, egyikük sem roppant össze a nyomás alatt" - szólt elégedetten Raimo Summanen szövetségi kapitány. A "halálozásokat" jól példázza, hogy a finn válogatott mindössze egy jelentős nemzetközi tornát tudott eddig megnyerni, még az 1995-ös világbajnokságot.

Világkupa
Elődöntő: Egyesült Államok-Finnország 1-2 (0-0, 1-0, 0-2). Gólszerző: Weight (33. - emberelőny), ill. Jokinen (46.), Koivu (57.). Kapusok: Esche 10 védés/12 lövés, ill. Kiprusoff 16/17. A Kanada- Csehország elődöntő lapzártánk után ért véget.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
58 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája