Ürömön az exfradisták

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2004.09.15. 21:48
Címkék
Hatvan utánpótláskorú gyermek került egyik napról a másikra úgymond az utcára, miután a Ferencváros jégkorongszakosztályának elnöksége úgy döntött, hogy nem indítja őket a bajnokságban, edzőiket pedig nem alkalmazza tovább.
Volt szó befizetett, illetve be nem fizetett tagdíjakról és tagi hozzájárulásokról, a szülők bizalmatlanságáról a klubvezetés irányában, elmaradt adminisztrációs tevékenységekről.Keszekusza sztori, amelyben mindenki szid, vádol mindenkit…A tényen semmit sem változtat: a Fradinak már nincs tizennégy éven aluli hokisa, s ezzel egyben az utánpótlásának a jövője vált bizonytalanná.Nos, eltelt néhány nap azóta, hogy a gyanútlan szülőket csemetéikkel nem engedték edzésre a Lobogó utcai jégpályára. Indokul Fazekas László szakosztályelnök által aláírt faxüzenet szolgált, amelyből kiderült, hogy az elmaradt tagdíjak miatt nem vehetik igénybe a pályát, s az utánpótlást nevelő Bóta Gusztáv és Bálint Attila nem edző már a Fradinál. Nem sok idő telt el azóta, de éppen elegendő arra, hogy új szakosztályt alapítsanak, s a továbbiakban Ürömi SE néven vegyenek részt a bajnokságban. Ehhez természetesen az kellett, hogy a lelkes szülők, akik sportolni szeretnék járatni gyermekeiket, ösz-szefogjanak, s együttesen lépjenek tovább. Ötvenöten együtt maradtak - néhányan megelégelték a civódást, s inkább abbahagyták az edzések látogatását, és vannak, akik a Budapest Starsnál folytatják -, kerestek szponzort maguknak, egyesületet, amely befogadja őket, bérelhető jégfelületet, edzőt. A bajnokságra nevezni hivatalosan szeptember elsejéig lehetett, de a pórul járt tagok számára csak ezt követően derült ki, hogy az FTC nem nevezte a csapatokat. A póthatáridő is lejárt azóta, így egy kérelmet nyújtottak be a szövetséghez, hogy méltányossági okokból fogadják el a kései nevezésüket, illetve miután ezek a gyermekek nem önszántukból váltottak klubot, tekintsenek el az átigazolási díjaktól, melyek összege életkortól függően 6-16 ezer forint. A szövetség szeptember 21-i elnökségi ülésén tárgyal az ügyről, s utána remélhetőleg a kicsik zavartalanul folytathatják a jégkorongozást.
Legfrissebb hírek

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
6 perce

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
12 perce

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
44 perce

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
1 órája

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
1 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
1 órája