A Volán-gólok hiányoztak

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2004.10.12. 22:34
Címkék













Nagy lendülettel, a rangadóhoz méltó játékkal kezdett mindkét együttes. Az első három percben Rusznyák, majd Palkovics lövését hárította a vendégek kapusa, utána pedig Ondrejcik kínálta meg a kék vonalról, ám ez sem okozott gondot a legutóbbi forduló legjobb hálóőrének. Igaz, a másik oldalon Budai sem volt munka nélkül, mert a vendégek a kezdeti visszafogott támadójáték után már korántsem spóroltak energiájukkal, a hatodik percben egy ártalmatlan helyzetet követően vezetést szereztek: Zagar lövésébe Budai belepiszkált, és a kipattanó pakkot M. Rodman közvetlen közelről lőtte a Volán ketrecébe. Aztán a 17. percben nem kis szerencséje volt Budainak, amikor Zagar jól eltalált lövését úgy védte, hogy az a magasba repült, a leszálló ágban levő korongra legalább hárman vártak, de a nagy tömörülésben egyiküknek sem sikerült a gólvonal mögé juttatni a pakkot.

Az Interligában a fehérváriak leggólerôsebb játékosa, Kövér (sötét mezben) sem tudott betalálni a Jesenice kapujába (Fotó: Danis Barna)
Az Interligában a fehérváriak leggólerôsebb játékosa, Kövér (sötét mezben) sem tudott betalálni a Jesenice kapujába (Fotó: Danis Barna)
Az Interligában a fehérváriak leggólerôsebb játékosa, Kövér (sötét mezben) sem tudott betalálni a Jesenice kapujába (Fotó: Danis Barna)
A második húsz percben a Volán mindent megtett az egyenlítésért, a 28. percben Simon közeli lövését már sokan Kristan kapujában látták, de a pakk az oldalhálóba landolt. Két perc múlva kiállították Kangyalt, aki még jóformán le sem ült a büntetőpadra, amikor tetszetős háromszögelés után Zagar ezúttal M. Rodman átadását lőtte a jobb alsó sarokba. A harmad utolsó percében ajtó-ablak helyzetben szépíthetett volna Borbás, egyedül vezette kapura a korongot, ám nagy lökete éppen csak elkerülte a szlovénok kapuját.
A záró játékrész is hazai helyzettel kezdődött, Borbás lövése a kapuvasat súrolta, ám a szépítés helyett a "Fehérvári Ördögök" három percen belül két védelmi hibából újabb gólokat kaptak, így az 52. percben gyakorlatilag eldőlt a találkozó. Csupán szépségtapaszt jelentett másfél perccel a vége előtt Fodor találata. ---- V ---- A
Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
22 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája