159 percnyi kiállítás…

Vágólapra másolva!
2004.10.29. 23:04
Címkék
Ötvenegy percnyi kiállítást rótt ki a szabadkai játékvezető összesen az első harmad során a csapatokra, s lássuk be, teljesen jogosan.
Parázs csata volt várható, ahogy az a fővárosi rangadón szokás, ám még az előzetes várakozásokat is felülmúlta, ami a jégen történt. Már a 6. percben elkezdődött az Újpest kapujánál a lökdösődés. A harmad derekán Jurasko átadásából aztán Buzás gólt lőtt. Természetesen ezt bunyó követte, Hoffmann sérülést okozott, ezért végleges fegyelmivel egyenesen az öltözőbe vehette az irányt. A játék pedig egyre csak durvult…A szünet után gól nem esett, pofon viszont annál több, újabb 46 perc büntetést hozott a szakasz. A záró harmadra már fogytán volt a játékosok ereje, ezért néhány percig zavartalanul folyt a mérkőzés. Ekkor Ondov átadásából Martinek növelte a hazaiak előnyét. Egy percen belül aztán jött a harmadik újpesti gól is, Dubecz is betalált Ferjo kapujába. Az utolsó percekben elszabadult a pokol, számokban ötvenpercnyi kiállítás született. Miután a gárdák legutóbbi találkozásakor az Újpest 5-2-re kiverte a Fradit a kupából, így elmondható: nem sikerült a zöld-fehéreknek revánsot venniük.UTE - Ferencváros 3-0
(1-0, 0-0, 2-0)
Megyeri út, 600 néző. V: Fazekas, Ebetovity, Sós
UTE: Bernei - Gallo, Hetler, Drahovsky, MARTINEK 1, ONDOV (1), Jurasko (1), Szajbert K., BUZÁS 1 (1), Szabó, Dubecz 1, Baróti, Tolnai, Hidasi, Gergely Cs., Markó, Sprencz, Rusznyák, Nagy Cs., Szajbert P., Gergely Zs. Edző: Ancsin János, Eduard Giblak.
FERENCVÁROS: Ferjo - Matvenko, Gergely P., Bálint, Hoffmann, Iljin, Székely-Mádai, Hajrezsdinov, Missoundou, Dobos, Feil, Holló, Serdült, Petres, Nagy L., Major, Fekete, Matejov, Rácz, Simon, Bán (kapus). Edző: Szergej Oreskin
Kiállítások: 42 perc + 10-10 perc fegyelmi (Szajbert K., Baróti), ill. 37 perc + 20 perc végleges fegyelmi (Hoffmann) + 10+10 perc végleges fegyelmi (Hajrezsdinjov) + 10-10 perc fegyelmi (Holló, Serdült)
Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
13 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
14 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
16 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
16 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
43 perce

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik