Kanadai élménybeszámoló

Vágólapra másolva!
2005.03.24. 21:27
Címkék
Csak pozitív élményekkel gazdagodott Rob Niedermayer és Jason Strudwick, a Ferencváros két kanadai jégkorongozója az alatt a csaknem két hónap alatt, amíg a magyar bajnokságban szerepelt. Amint a búcsúzásuk kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon a budapesti Admirál étteremben elmondták, egyetlen dolog bántja őket, hogy nem tudták bronzéremhez segíteni csapatukat, amely végül negyedikként zárt. Kassai György - akinek közbenjárására a klasszisok Magyarországra érkeztek - előhúzott egy-egy "FTC bajnoka" aranyérmet, és a meglepett hokisok nyakába akasztotta. Ezenkívül Niedermayer és Strudwick a klub tiszteletbeli tagja lett. "Nagyszerű időszakot töltöttünk itt, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Élveztem az ittlétet" - mondta a kétszeres Stanley Kupa-döntős, tavaly világbajnok Niedermayer, aki megjegyezte: számára az volt igazán felejthetetlen, hogy kiskora óta először nyitott pályán szerepelhetett a Kisstadionban. A csatár kilenc mérkőzésen hat pontot gyűjtött, ez - amint utalt rá - nem túl sok, a bronzérem elszalasztása azonban jobban fáj neki. Unokatestvére, Strudwick azt emelte ki, hogy a későbbi bajnok Alba Volánt velük kettőből kétszer sikerült legyőzni. "Azt sem fogom elfelejteni, hogy az egyik edzésen rendőrök vezették el a csapatot, mert a csarnok üzemeltetője nem egyezett meg a klubvezetőkkel"- mondta a hátvéd. Strudwick hangsúlyozta, mindkettőjüket meglepte, hogy milyen magas a magyar bajnokság színvonala, és milyen ügyesek a játékosok, ezzel együtt úgy véli, jelenleg nincs olyan magyar hokis, aki képes lenne a világ legerősebb bajnokságában, az NHL-ben megállni a helyét. Majd még viccesen hozzátette: talán a 82 éves Hunyadvári Zoli bácsi, a Ferencváros korcsolyaélezője, neki biztos helye lenne a tengerentúlon is…

A csapat nevében Hoffmann Attila mondott köszönetet a két kanadai légiósnak. Az egy hét múlva elutazó Niedermayer és Strudwick végül kiemelte, nem kizárólag a sporttal foglalkoztak az elmúlt időszakban, hanem bejárták az országot, megtekintették a nevezetességeit, és megismerkedtek a történelmével.
Legfrissebb hírek

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
24 perce

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
1 órája

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
2 órája

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
2 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
3 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik