Újpest: megcélozták az Interligát

SZ. M.SZ. M.
2005.04.14. 23:15
Címkék
"Eredményes esztendőt tudunk magunk mögött, célunk, hogy a továbbiakban is legalább ilyen jó eredményekről számolhassunk be" - mondta Ancsin János, a lila-fehérek szakvezetője az UTE idényzáró sajtótájékoztatóján.
Valóban elégedettek lehetnek a Megyeri úton, hiszen a felnőttcsapat csak hajszállal csúszott le a bajnoki döntőről, és végül a harmadik helyet szerezte meg, a juniorok aranyérmesek lettek, s a többi korcsoportban is az élmezőnyben végeztek. Ancsin elmondása szerint közel kétszáz gyerekkel foglalkoznak, ami a hazai szakosztályokat ismerve szinte egyedülállónak tekinthető, majd hozzátette, hosszú távra terveznek, s szeretnének néhány éven belül a sportág meghatározó egyesületévé válni. Ezt megerősítve Studniczky Ferenc, a szövetség elnöke is példaértékűnek minősítette a szakosztály felépítését, amit szerinte érdemes máshol is követni.

Miután mindkét fél elégedett a munkával és a körülményekkel, ezért az Eduard Giblákkal kötött hároméves szerződés természetesen tovább él, vagyis az Ancsin, Giblák duó folytathatja a csapatépítést. Szeretnék együtt tartani az idén jól szereplő felnőttcsapatot, sőt, erősítésen is törik a fejüket: terveik szerint május végén 28 tagú kerettel kezdik meg a felkészülést az új idényre, amelyben a Borsodi Liga mellett az Interliga-szereplés is helyet kap majd.
Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
5 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
30 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája