Jégkorong: a címvédő nyerte a rangadót

MTI MTIMTI MTI
2006.11.04. 00:19
Címkék
A címvédő Alba-Volán FeVita idegenben legyőzte az Újpest együttesét a jégkorong Borsodi Liga pénteki rangadóján. A találkozó egyben Interliga-mérkőzés is volt.
Az első harmadban főleg a hazaiak uralták az összecsapást, meg is szerezték a vezetést, ám egy kiállítás megtörte a lila-fehérek lendületét, és ezt kihasználva egyenlített a címvédő.Az Újpest a második harmadban három korongot is eladott saját harmadában, ebből a székesfehérváriak kétszer voltak eredményesek. A házigazdák egy közel másfél percen át tartó kettős emberelőnyt sem tudtak gólra váltani.A zárófelvonásban mindent megpróbált az újpesti csapat - nyolc perccel a vége előtt kettős előnyben még a kapust is lehozta -, de nem tudott túljárni a remek napot kifogó, válogatott kapus Budai Krisztián eszén.

Eredmény

Újpest - Alba Volán-FeVita 1-3 (1-1, 0-2, 0-0)
Gólszerzők: Borbás (9.), illetve Gröschl (14.), Palkovics (25.), Vaszjunyin (29.)
További Borsodi Liga-eredmény
Ferencváros-Fehérvári Titánok 6-4 (2-0, 1-2, 3-2)

Eredmény

Újpest - Alba Volán-FeVita 1-3 (1-1, 0-2, 0-0)
Gólszerzők: Borbás (9.), illetve Gröschl (14.), Palkovics (25.), Vaszjunyin (29.)
További Borsodi Liga-eredmény
Ferencváros-Fehérvári Titánok 6-4 (2-0, 1-2, 3-2)
Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
32 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
57 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
59 perce

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája