Jégkorong: nem rendezünk A-csoportos és divíziós vb-t sem

2007.05.11. 15:20
Címkék
A Moszkvában zajló jégkorong-világbajnokság alatt nemcsak az derül ki, melyik csapat nyeri a vb-t - jelen pillanatban az elődöntőknél tart a megmérettetés, a mai szünnapot követően szombaton folytatódik a torna -, hanem az is, hol rendezik a 2012-s világbajnokságot, illetve jövő évben mely’ országok adnak otthon a divíziós világbajnokságoknak. Bár hazánk mindkét rendezésre versenyben volt, végül egyiken sem futott be.
A 2012-s vb-re a magyarok mellett a finnek, a svédek és a csehek nyújtottak be pályázatot. Azonban csütörtökön a csehek léptek vissza, míg a mai döntés előtt a magyarok is jelezték: kiszállnak a versenyből. Végül Finnország 64 szavazatot kapott és nyert, megelőzve a mindössze 35 szavazatot magáénak tudó svédeket.A feketeleves csak ezután jött, hiába tűntünk biztos befutónak a 2008-s Divízió I-s vb megrendezésére, végül a litván és a japán pályázat közül utóbbi lett a nyerő, így válogatottunk jövőre Szapporóban próbálhatja meg kiharcolni a feljutást április 13-19 között.Az utánpótláscsapataink közül az U20-s 2007. december 12-18. között Rigában vesz részt Divízió I-s vb-n, míg az U18-s együttes 2008. március 22-29. között Tallinnban játszik a Divízió II-s vb-n.
Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
35 perce

Gustaf Lagerbielke báró fejében is bízhatnak a svédek

Foci vb 2026
39 perce

Vb 2026: a brazil elnök a hatodik világbajnoki címet várja

Foci vb 2026
52 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
55 perce

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
1 órája

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik