NHL: Chris Pronger egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott

Vágólapra másolva!
2007.06.04. 01:21
Címkék
Eltiltották Chris Prongert (képünkön), az Anaheim Ducks védőjét az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság fináléjának negyedik mérkőzéséről, mivel a harminckét éves klasszis az Ottawa Senators elleni harmadik összecsapáson leütötte Dean McAmmondot.
A Ducks játékosa a magyar idő szerint vasárnap hajnalban lejátszott mérkőzésen a harmadik harmad elején a felé száguldó McAmmondot a könyökével ütötte le, és ezért a döntő negyedik mérkőzésén nem játszhat a Senators otthonában kedd hajnalban.

Nem ez az első alkalom, hogy Prongert eltiltják az idei rájátszásban, hiszen a Nyugati-főcsoport döntőjének negyedik meccsén fejen ütötte a botjával Tomas Holmströmöt, amiért akkor szintén egy meccset kapott.

Az Anaheim egyébként a négy nyert meccsig tartó párharcban 2-1-re vezet, hiszen két hazai győzelem után az előbb említett mérkőzést 5-3-ra elveszítették a Senators otthonában.
Legfrissebb hírek

Gaál Zsóka kilencedik lett a gyorssakk Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
12 perce

Női kézi: hosszabbított világbajnok szélsőjével a Győr – hivatalos

Kézilabda
13 perce

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
27 perce

A Ferencváros is figyeli az Újpesttel hírbe hozott horvát csatárt

Labdarúgó NB I
45 perce

Xabi Alonso az elveszített Szuperkupa-döntőről: Ez a legkevésbé fontos sorozat

Spanyol labdarúgás
51 perce

NBA: újra nyerő szériát épít az Oklahoma, az Atlanta idegenben verte meg a Warriorst

Amerikai sportok
52 perce

Nemzeti Sport Gála: aki egyszer legyőzte Szerhij Bubkát

Atlétika
1 órája

Szerhij Bubka szinte véletlenül ugrott először hat métert

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik