Jégháború Káposztáson: Egy szegedi cég mentheti meg a csarnokot

Vágólapra másolva!
2007.06.29. 17:15
Címkék
A megszűnés szélén álló káposztásmegyeri jégcsarnokot egy szegedi cég mentheti meg – hangzott el az újpesti polgármester sajtótájékoztatóján. Derce Tamás elmondta, az üzemeltető csődje után a hitelező eladta az épületet, amelyet később viszszavásárolt, most pedig továbbértékesíti, nem garantálva, hogy megmarad a sportfunkció.
Az eredeti szerződés szerint a sportcélú hasznosítás megszűnésekor 130 millió forint kötbér járna a IV. kerületnek; a városrész polgármestere kilátásba helyezte a pert és hároméves változtatási tilalom bevezetését. Az ingatlanból a polgármester szerint egy vevő filmstúdiót akar létrehozni, a kerület első embere viszont azt szeretné, hogy ne tűnjön el a jég, és nem érti, ha az OTP támogat egy határon túli hokicsapatot, miért hagyja cserben a sportágat itthon. Meg akarta szerezni az üzemeltetés jogát az ott sportoló gyermekek szülei által alapított konzorcium is, amely a kemény üzleti feltételek miatt visszavonta pályázatát. Ám felbukkant egy tőkeerős befektető – a szegedi székhelyű, az építőiparban érdekelt Szeviép Zrt. „Szeretnénk nyereségessé tenni az üzemeltetést a sport életben tartása mellett. Kiszolgálólétesítményeket építenénk, az egyik jégpályát pedig sport- és kulturális események befogadására is alkalmassá tennénk” – mondta Baranyi Sándor, a cég elnöke. Az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. a múlt héten leszögezte, azonos árajánlatok esetén a sportcélú hasznosítást vállaló pályázót részesíti előnyben, mivel az OTP-csoport elkötelezett a magyar sport, így annak jeges változatai mellett is. A pályázati határidő pénteken jár le.
Legfrissebb hírek

Síugró vk: Kaszaj Noriaki ötvenhárom évesen indul Szapporóban

Téli sportok
15 perce

Kovács Bendegúz Hollandiából: Tizennégy évet éltem Magyarországon, a magyar válogatottban játszani természetes számomra

Légiósok
38 perce

A Premier League-ből kaphat vetélytársat a Lazio Tóth Alex ügyében – sajtóhír

Labdarúgó NB I
40 perce

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
1 órája

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
1 órája

Mátyus János bizonyítaná, hogy magyar szakember is megállja a helyét külföldön

Légiósok
1 órája

Ő lesz minden idők legjobb dartsjátékosa? Porté Luke Littlerről

Képes Sport
1 órája

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik