Jégkorong: biztos győzelem a lengyelek ellen

MTI MTIMTI MTI
2008.04.05. 20:59
Címkék
Háromgólos győzelmet aratott a divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott a vendég lengyel csapat felett Dunaújvárosban.
A pénteki, 1-0-s vereség után most már mindenki pályára léphetett a hazaiaknál, mert valamennyi, Európában játszó légiós megérkezett. Az első harmadban főleg Szuper védéseinek tapsolhatott a közönség, majd közvetlenül a szünet előtt emberelőnybe kerültek a vendégek, de mégis gólt kaptak. Ocskay iramodott meg a bal szélen, jól adott középre, Palkovics pedig kapásból a háló jobb oldalába lőtt. A második játékrész is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, de már több volt a hazai helyzet. És megint a pihenő előtti záró percben sikerült betalálni: Vas M. passzát Peterdi csúsztatta Radziszewski lába között a kapuba.A harmadik harmad elején Ladányi saját kipattanóját vágta be, így már megnyugtató volt a különbség, és a hátralévő időben lehetett a védekezésre összpontosítani. Ezt jól megoldotta az alakulat.Az amúgy addig sportszerű összecsapást látványos verekedések zárták - feszültség-levezetőnek jó volt. A négy-négy végleges kiállítást kapó hokis jókedvűen "pacsizott" a szurkolókkal.Pat Cortina szövetségi kapitány várhatóan még az este folyamán megnevezi azokat, akik hétfőn elutazhatnak a jövő vasárnap kezdődő szapporói vb-re.
EREDMÉNY
Magyarország-Lengyelország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
EREDMÉNY
Magyarország-Lengyelország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Legfrissebb hírek

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
10 perce

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
15 perce

Viharos idő várható a vb-nyitómeccs alatt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
34 perce

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
1 órája

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
1 órája

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
1 órája

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik