Jégkorong: újra megnyitja kapuit a zalaegerszegi jégcsarnok

2009.11.10. 19:46
Címkék
Néhány napon belül újra kinyit a zalaegerszegi jégcsarnok; a létesítményben az energiaszolgáltató kedden visszakapcsolta az áramot, így szinte azonnal elkezdődött a jégkészítés - tájékoztatta Molnár Ernő, a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden az MTI-t.

Vladimír Babic, a létesítmény igazgatója - aki hét éve a dunaújvárosi hokis utánpótlásnál tevékenykedik - a látogatóknak új lehetőséget, élményeket szeretne biztosítani a jéghez köthető sporttevékenységekhez. A szlovák edző fontosnak tartja, hogy minél többen tanuljanak meg korcsolyázni és a legkisebbek is sajátítsák el, hogyan lehet mozogni a jégen. Ha már adottak a feltételek, a felnövekvő nemzedék a „mozin, focin" kívül ismerkedjen meg egy más lehetőséggel is - fogalmazott.

A jégidő használatáról az alapítvány megállapodást írt alá a zalaegerszegi önkormányzattal, így a gyerekek 5-20 éves korig térítésmentesen tanulhatnak meg korcsolyázni. A korcsolyatanítás, jégsportcsapatok - Zalai Titánok, szinkronkorcsolyások - edzése mellett a közönségkorcsolyázásra, jégdiszkóra is lesz majd lehetőség a csarnokban.

Kiss Zsolt, a felügyelő bizottság elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az alapítvány a tulajdonos MKB Bankkal 2010 április végéig szóló bérleti szerződést írt alá. A tulajdonos bank mindössze annyit kért az alapítványtól, hogy „jó gazda módjára" bánjanak a létesítménnyel, ezért a közüzemi díjakon kívül mindössze eszmei - mintegy ezer forint - bérleti díjat kell fizetni havonta.

A tulajdonos bank kommunikációs igazgatósága korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jégcsarnokot üzemeltető társaság 2008-ban jutott a felszámolás sorsára, amivel komoly veszélybe sodorta a zalaegerszegi jégsport fennmaradását. A társaság legnagyobb hitelezőjeként az MKB Bank 2009 januárjában még a kényszerű tulajdonba vételt is vállalta, hogy biztosítsa a jégcsarnok működési feltételeit.

A bérlőként, majd később vételi szándékkal megjelenő Markó Galéria Kft.-vel a bank megállapodott a csarnok üzemeltetéséről, majd megvásárlásáról. Miután azonban a kft. a közműdíjakat sem fizette ki, ez év szeptemberében az áramszolgáltatás is megszűnt a csarnokban.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
30 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik