Jégkorong: tart a szövetségi vizsgálat a Winter Classic ügyében

MTI MTIMTI MTI
2010.01.04. 14:33
Címkék
Jelenleg is tart a vizsgálat a Magyar Jégkorongszövetségben a december 27-én rendezett FTC–Újpest nyitott pályás, úgynevezett  Winter Classic-mérkőzés ügyében, hogy miért nem juthatott be a találkozóra minden, jeggyel rendelkező ferencvárosi szurkoló. Studniczky Ferenc MJSZ-elnök bízik benne, hogy még ezen a héten választ tud adni Rieb Györgynek, a zöld-fehér klub elnökének.
„Megkaptam a ferencvárosiak levelét, amelyben kérik, vizsgáljam ki az ügyet. A vizsgálat jelenleg is zajlik, és remélem, még ezen a héten tudok válaszolni. A vizsgálat eredményéről az engem megkereső Rieb Györgyöt tájékoztatom, és vele egyeztetek, hogy nyilvánosságra hozzuk-e az eredményt vagy sem” – mondta az MTI-nek hétfőn Studniczky Ferenc.A budapesti Kisstadionban rendezett találkozó kapcsán az MJSZ korábban azt közölte: néhány szurkoló nem tudott bejutni, mert a rendőrség – amely kiemelt kockázatúnak minősítette és ennek megfelelően biztosította az eseményt – az első harmad kezdetekor a találkozó megtartása érdekében a kapukat lezáratta, a jegyértékesítést pedig megszüntette. Tette ezt arra hivatkozva, hogy akkor egy 50-60 főből álló, erőszakos fellépésű csoport érkezett a létesítményhez.A Budapesti Rendőr-főkapitányság december 28-án közleményben tudatta, hogy „a sportesemény rendbontás nélkül lezajlott és befejeződött, személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedésre nem került sor”. A tájékoztatás kitért arra is: „A mérkőzés megkezdése előtt, a stadion Szabó József utcai beléptető kapuja előtt megjelent egy kb. 50-60 főből álló, kifejezetten agresszív, támadó fellépésű szurkolói csoport. Néhány perccel később a rendőri biztosítás parancsnoka felvette a kapcsolatot a jégkorongmérkőzés rendezőjével, aki egyértelműen kijelentette, hogy a csoport az ő megítélése szerint a mérkőzés biztonságos lebonyolítása szempontjából kockázati tényezőt jelent, így nem járul hozzá a létesítménybe történő beléptetésükhöz – annak ellenére, hogy érvényes jeggyel rendelkeznek.”Rieb György – a klub honlapján közreadott – nyílt levelében többek között arra a kérdésre vár választ: kinek a személyes döntése volt, hogy a szurkolókat ne engedjék be, és ha nem az MJSZ-től érkezett az erre vonatkozó kérés, akkor melyik szerv rendelte el a zöld-fehérek véleménye szerint „diszkriminatív és minden jogi alapot nélkülöző intézkedést”.Az MJSZ közlése alapján azok a szurkolók, akik nem jutottak be a mérkőzésre, a Ticketpro jegyirodáiban visszaválthatják belépőiket.A 2–1-es, hosszabbításos FTC-sikerrel záruló találkozót csaknem négyezren tekintették meg a helyszínen.
Legfrissebb hírek

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
19 perce

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
47 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
1 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
2 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2 órája