Jégkorong: egyéves eltiltást kaptak a doppingvétséget elkövető játékosok

MTI MTIMTI MTI
2010.03.24. 12:07
Egyformán egyéves, 2011. március 17-ig szóló eltiltással sújtotta a Magyar Jégkorongszövetség fegyelmi bizottsága a doppingvétségen ért Erdélyi Pétert és Hetler Ádámot.

A még nem jogerős ítélet ellen a dunaújvárosi Erdélyi és az Újpesttől a héten távozó Hetler is fellebbez – amint azt mindketten jelezték szerdán az MTI-nek.

A múlt héten derült ki, hogy Erdélyi és Hetler vizeletében doppinglistás szert találtak. Egyikük sem kérte a második, úgynevezett B-próbát, elismerték, hogy hibáztak, mert nem voltak elég körültekintőek, de hangsúlyozták: nem tudatosan került szervezetükbe a tiltott anyag. Hetler táplálékkiegészítőt fogyasztott, míg Erdélyiről annyit tudni, hogy nem teljesítménynövelőt szedett. Erdélyi és Hetler nem tagja a válogatott keretnek.

Hetler megjegyezte: a szer megvásárlása előtt utánajárt annak, hogy a készítmény tartalmaz-e tiltott anyagot, de a termék prospektusa szerint a hatóanyagok legálisak.

„Akaratomon kívül jutott a szervezetembe a szer. Szeretném, ha nem kellene a következő szezont teljesen kihagynom, ezért fellebbezek" – mondta az MTI-nek Hetler, aki nem a doppingeset miatt nem hosszabbít szerződést az Újpesttel.

Hetlerhez hasonlóan Erdélyi sem fogadja el az elsőfokú ítéletet.

A két hokistól a február 16-i Újpest–Dunaújváros bajnoki mérkőzés után vettek vért és vizeletet a Magyar Antidopping Csoport munkatársai.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35