Jégkorong: Az első gól padlóra küldött minket, és utána hiába álltunk fel - Sator

2010.04.24. 08:14
Címkék
Mint ismeretes, a magyar jégkorong-válogatott tegnap 4–1-re kikapott Szlovéniától a divizó 1-es jégkorong-vb-n, így nem jutott fel az A-csoportba. Ted Sator szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak elmondta, a mérkőzést a kiállítások döntötték el, amelyek közül nem mindegyik volt jogos.

„Az első gól padlóra küldött minket, és utána hiába álltunk fel, sorra kaptunk a kiállításokat, amelyek közül nem mindegyik volt jogos. A fehérorosz bíró már korábban is vezetett nekünk, és finoman fogalmazva akkor is igen szigorú volt. Hetényi Zoltánt nem akarom bántani, főleg mivel neki is köszönhető, hogy idáig jutottunk; ez kellemetlen élmény számára, amelyből tanulni fog" – nyilatkozta a 4–1-es szlovén győzelemmel záruló mérkőzés után a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Ted Sator.

Kollégája, a szlovénokat irányító John Harrington csapata fegyelmezettségének és az emberelőnyös helyzetek kihasználásának tulajdonította a sikert.

„Remekül küzdöttek a játékosaim, minden dicséretet megérdemelnek. A gyors első gól megnyugtatott minket, utána fegyelmezetten védekeztünk, és az emberelőnyös játékunkkal is elégedett lehetek. Természetesen mindanynyian elmondhatatlanul boldogok vagyunk" – fogalmazott a szlovénok kapitánya.

Legfrissebb hírek

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
1 perce

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
1 perce

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
39 perce

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
1 órája

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik