Jégkorong: Szélig Viktor elhagyja Briancont, Dunaújvárosba szerződhet

2010.07.28. 17:11
Címkék
A Briancon jégkorongcsapata anyagi gondjai miatt csak a francia negyedosztályban indul jövőre, ezért több játékostól is kénytelen megválni. A magyar válogatott Szélig Viktor francia első osztályú csapatban folytathatja pályafutását, de ha hazatér, akkor a Dunaújvárosban láthatjuk jégkorongozni a következő szezonban.
A Briancon anyagi gondjai miatt nem kapott engedélyt a Francia Jégkorongszövetségtől, hogy az első osztályban szerepelhessen, végül csak a negyedosztályban indul a következő szezonban.

„Szerda délelőtt a klub elnöke e-mailben értesített a csapat körüli helyzetről, tájékoztatott, hogy a brianconi jégkorongcsapat jövőre a francia negyedosztályban indul, és megköszönte az eddigi lelkes játékomat" – nyilatkozta Szélig Viktor, a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya a jegkorong.blog.hu-n.jegkorong.blog.hu-n.

„Franciaországban ráadásul a fizetési sapka miatt kevés a szabad hely. Itt csak az első osztályban játszanék, több klubtól is érdeklődtek, hívtak korábbi csapattársaim is. Őszintén szólva, a prioritást a franciaországi légióskodás folytatása jelenti számomra, mert úgy tervezte a család, hogy a gyermekem ott folytatja a megkezdett iskolai tanulmányait" – mondta Szélig.

Ha a védő mégis hazaköltözik Magyarországra, akkor minden bizonnyal Dunaújvárosban folytatja pályafutását.

„A Dab.Docler vezetői egyből megkerestek, és azóta is többször jelezték, hogy számítanak rám. Az ésszerű érveken kívül egyéb tényezők is vannak az életemben, Dunaújvárosban vagyok otthon, ezért ha Magyarországon folytatom, akkor azt nevelőegyesületemnél teszem. Beszéltem Azari Zsolttal, korábban is nyomon követtem a csapat munkáját, tetszik az itteni jövőkép" – nyilatkozta a válogatott csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
30 perce

Kiesett a női verseny második kiemeltje Wimbledonban

Tenisz
30 perce

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
47 perce

F1, Brit Nagydíj, időmérő

F1
53 perce

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
1 órája

A torontói Fradiról is beszélgettünk a helyi magyar közösség egyik szervezőjével

Foci vb 2026
1 órája

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
1 órája

Hugo Sánchez szerint Mexikó legyőzi Angliát a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik