Jégkorong: a gyetvai tornán kezdi a felkészülési mérkőzéseket az FTC

2010.08.20. 17:25
A ma kezdődő gyetvai tornán kezdi meg a felkészülési mérkőzéseket a Ferencváros jégkorongcsapata. Pénteken HC Topolcany lesz az ellenfél, amely a szlovák másodosztályban szerepel. Itt mutatkozik be az új vezetőedző, Hakan Nygren.

 

A hazai csapaton kívül a HC Topolcany, a zólyomi HKM Zvolen B, a breznóbányai HK Brezno és a HK Trebisov (Tőketerebes) tagja még a torna hatcsapatos mezőnyének – olvasható a Ferencváros hivatalos honlapján.

Hoffmann Attila csapatkapitány már várja a megmérettetést, véleménye szerint egységes a csapat.

„Jól lesz végre mérkőzést játszani! Három hete dolgozunk együtt, kemény edzéseken vagyunk túl. Mostanra már kialakult a keret, összeálltak a sorok is. Egységes csapatot alkotunk, mind a négy sorban van lehetőség, s a most következő mérkőzések is segíthetnek abban, hogy még hatékonyabbá válunk. A cél természetesen az, hogy a Mol-liga rajtára már topformában legyünk, de most sem lesz mellékes az eredmény, annál is inkább, mert erős csapatok ellen mérhetjük le, hol is járunk a megkezdett úton – nyilatkozta Hoffmann Attila a csapat hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
5 perce

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09