Jégkorong: indulhat az ob I-ben a Sapa Fehérvár AV 19

2010.08.03. 18:59
Címkék
Két és félórás ligaértekezleten megegyeztek a csapatok arról, hogy miután befejezi 2010–11-es EBEL-szereplését, a Sapa Fehérvár AV19 részt vehet majd a magyar bajnokságban.
Az FTC-OrangeWays javaslata az volt, hogy a Fehérvár egyáltalán ne vehessen részt az ob I-ben, és ne lehessen úgy magyar bajnok, hogy a szezon túlnyomó részét nem is itthon, hanem az EBEL-ben tölti.

Ezt a javaslatot a többi klub leszavazta, így szintén a Fradi ötlete alapján az a megoldás született, hogy miután befejezte szereplését az EBEL-ben, ismét csak az elődöntőtől kezdve a Fehérvár részt vehet az ob I-ben, de a 60 „EBEL-pontos" keretéből csak 38 pontnyi játékost nevezhet – a zöld-fehérek eredeti javaslata 35 pont volt –, ami azt jelenti, hogy a magyar bajnokságban feltehetőleg nem játszik majd egyetlen légiósa sem.

Mindez persze csak akkor lép életbe, ha a Fehérvár nem jut be a legjobb négy közé az EBEL-ben, máskülönben a két versenynaptár ütközése miatt bizonyosan csak az osztrák bajnokságban szerepelhet a Fehérvár. 

A ligaértekezleten megegyeztek továbbá a bíródíjak növeléséről, az új ligaelnök megválasztását azonban elhalasztották.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
29 perce

Kiesett a női verseny második kiemeltje Wimbledonban

Tenisz
30 perce

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
46 perce

F1, Brit Nagydíj, időmérő

F1
53 perce

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
1 órája

A torontói Fradiról is beszélgettünk a helyi magyar közösség egyik szervezőjével

Foci vb 2026
1 órája

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
1 órája

Hugo Sánchez szerint Mexikó legyőzi Angliát a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik