Jégkorong: két légiós érkezett a Fradihoz, Borbással megállapodtak

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2011.08.18. 12:55
Címkék
Hakan Nygren nem csak visszatért a Fradihoz, de játékosokat is hozott: Teemu Heikkinen és Joonas Sivonen az ő közvetítésével jött, és már edz is a zöldeknél.

A 67 éves svéd mester tavaly ilyenkor vezetőedzőként készítette fel a csapatot, de októberben leváltották, és bár állományban maradt, idővel mégis távozott. Most viszont ő segédkezett a légiósszerződtetésben, amely révén a finn másodosztályú Jokipojattól két 23 éves csatár érkezett, és követi őket még egy honfitársuk.

„A két csatár már itt van, és egy hátvéddel is tárgyalásban vagyunk – tájékoztatott Dobos Tamás vezetőedző. – Jön tehát még légiós, és a svéd Linus Schellin is nálunk maradt. Lóhalálában csinálunk mindent, azokat a tréningeket például, amelyeket most végzünk, márciusban kellett volna. Remélem, mielőbb összeáll a csapat: az állomány nem rossz, de össze kéne gyúrni. Nem nagyon maradt idő edzőmeccsszervezésre, beesünk majd a szezonkezdetre. Elhúzódik az egész nyár a szakosztály átalakulása miatt."

Ám azért alakul a dolog: az MTK-s csemetéket is edző Borbás Gergely például megállapodott az új Fradi-vezetőséggel, viszont rögtön meg is sérült...

„Biciklizés közben elsodort egy autó, beestem az árokba és kiugrott a vállam – mesélte Borbás. – Az előző főnökség anyagilag és erkölcsileg is rengeteget ártott nekem, ezért bepereltem, és októberre kiírták az első tárgyalást is. Viszont az új vezetőség új kft.-t alapít, így az a furcsa helyzet áll elő, hogy az előzővel perben állok, az újjal szerződöm. Mehettem volna Miskolcra vagy Újvárosba is, de annyit nem tudtak ajánlani, hogy az MTK-s állásomat itt hagyjam, márpedig jelenleg az a legbiztosabb pénzkereseti lehetőségem. Ide jutottunk..."

FERENCVÁROS
Előző idény eredményei: Mol Liga: 5., ob I: 5., Magyar Kupa: 3. hely
Célkitűzés: „Egy-két év alatt stabil hátterű csapatot építeni”
Érkezett: Bereczki Gergő, Berta Ákos, Géczi Gergely, Hegyi Dominik, Lévai Máté, Yfantidis Márk (mind Vasas), Hajdú Levente, Hortay Olivér, Feil Arnold, Molnár Ádám, Papp Ákos, Rosztocsil Tamás (mind újrakezdte), Teemu Heikkinen, Joonas Sivonen (mindkettő finn; Jokipojat, finn), Ódry Tamás (Bradford Rattlers, GMHL, kanadai), Jozef Racko (szlovák; Nitra, szlovák)
Távozott: Barabás Miklós, Holló István, Horváth Gáspár, Peterdi Imre (mind ?), Borsos Attila, János Imre (mindkettő romániai; Brassó, román), Dancsfalvi Norbert, Ványi Gergő (mindkettő DAB), Branko Mamics (szerb; Varberg, svéd), Okos Csanád, Ónodi Ottó Ákos, Tranca Dániel (mindhárom romániai; Csíkszereda, romániai), Pleszkán József (Fehérvár), David Vychodil (cseh; ?)
Vezetőedző: Dobos Tamás (új)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik