Jégkorong: az IIHF állást foglalt, Hári játszhat a miskolci tornán

Vágólapra másolva!
2011.11.11. 12:09
Címkék
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) állásfoglalása szerint a Hári Jánosra Svédországban egy juniormérkőzésen elkövetett sportszerűtlensége miatt kiszabott eltiltás nem érvényes a nemzetközi találkozókra, így a 19 éves csatár mégis bemutatkozhat a válogatottban a hét végi, miskolci Négy Nemzet Tornáján.

A svédek korábban arról tájékoztatták a magyar szövetséget, hogy a november 20-ig szóló eltiltás a világ összes jégkorongmérkőzésére érvényes, de ebbe nem törődtek bele a mieink, és állásfoglalást kértek az IIHF-től. A hétfőn hazaérkező, keddtől a kerettel edző Hári a nemzetközi szervezet tájékoztatása szerint játszhat.

Az IIHF levelét a svéd szövetség – amely szerint csak akkor tanul Hári az esetből, ha a magyar válogatott vezetői tiszteletben tartják fegyelmi határozatukat – is megkapta, s Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára közölte a skandinávokkal, ennek ismeretében mindenképp számít Hárira.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik