Jégkorong: decemberben csíkszeredai tornán indul a válogatott

Vágólapra másolva!
2011.11.08. 15:45
Címkék
December közepén, Csíkszeredán nemzetközi tornán vesz részt a magyar jégkorong-válogatott.

A román szövetség a honlapján közölte, hogy Kazahsztán visszalépett, és helyette a magyar csapat érkezik a december 16–18-án sorra kerülő viadalra, ahol még a lengyel és az ukrán együttes szerepel.

A magyar hokiválogatott ezt megelőzően 1972-ben lépett pályára hivatalos mérkőzésen Csíkszeredában (az akkori C-csoportos vb-n), míg a legutóbbi romániai találkozója 1981-ben volt Bukarestben.

Kevin Primeau szövetségi kapitány együttese ezen a héten Miskolcon játszik, pénteken Japán, szombaton Olaszország, vasárnap pedig Ausztria lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik