Jégkorong: a sportágban élő románok nem kreálnak székelyügyet

Vágólapra másolva!
2011.12.21. 15:57
Címkék
Az elmúlt napokban Romániában nem kis indulatokat gerjesztett a magyar válogatott csíkszeredai vendégjátéka. Mindettől függetlenül a szalontai húsgyár vezetője, Raul Sabau állítja: a sportágban élő és normálisan gondolkodó románok nem kreálnak maguknak székelyügyet, ennek bizonyságaként – akár példaértékűnek is nevezhető módon – cége hosszú távú szerződést kötött a Román Jégkorongszövetséggel.

„Akik a földön járnak, és normálisan gondolkodnak erről a kérdésről, azoknak ez a dolog nem jelent problémát″ – mondta Sabau románul egy budapesti sajtótájékoztatón, majd hozzátette azt is, hogy számukra különös örömet jelent a jégkorong támogatása, amely kapcsolatot jelent a két ország között úgy a sport, mint a gazdaság tekintetében.Sabau románul egy budapesti sajtótájékoztatón, majd hozzátette azt is, hogy számukra különös örömet jelent a jégkorong támogatása, amely kapcsolatot jelent a két ország között úgy a sport, mint a gazdaság tekintetében.

A cégvezető azt a korosztályos román együttest kísérte el fővárosunkba, amely a magyar U16-os bajnokságban szerepel. A korosztály legtehetségesebb ötven-hatvan fiatalja, döntően székely tehetségek – Csíkszereda és Brassó klubszínekben – immár öt éve vesznek részt rendszeresen a magyar bajnoki küzdelmekben, vállalva az állandó utazást és annak anyagi vonzatát a fejlődés, előrelépés érdekében. Ebben nyújt segítséget mostantól a szalontai cég is, amely hagyományos erdélyi termékeket állít elő, és a közeljövőben a magyar piacon is megjelenik.

Amint arról honlapunk is beszámolt korábban: a román Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság a sportág helyi szövetségének juttatott támogatás felfüggesztését fontolgatja azt követően, hogy a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar himnuszt énekelték a két ország pénteki válogatott mérkőzése előtt Csíkszeredában.

Legfrissebb hírek

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
5 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
26 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
28 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
29 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
42 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
42 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik