Alba Volán: a rendőrség vitte el a biztonsági emberre támadó „szurkolókat”

Vágólapra másolva!
2012.01.14. 15:38
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 szakosztályvezetése az alábbiakban reagál az Olimpija Ljubljana elleni mérkőzésen a nézőtéren történt eseményekre. A fehérvári klub közleményét változtatás nélkül, teljes egészében közöljük:

Az eredményjelző alatti lelátón egy, a mérkőzéseket korábban nem látogató, 4-5 fős társaság keltett zavart. Botrányos viselkedésükkel zavarták a szurkolók szórakozását. A biztonsági szolgálat emberei először figyelmeztették őket, de az említett csoport tagjai megpróbáltak verekedést provokálni és megütötték az egyik biztonsági őrt. Ez volt az oka a kemény, de teljes mértékben indokolt fellépésnek. A biztonsági szolgálat gyors és határozott akciójának hála, az említett egyéneket a mérkőzésről kivezették és a parkolóban átadták a rendőrség embereinek.Az eredményjelző alatti lelátón egy, a mérkőzéseket korábban nem látogató, 4-5 fős társaság keltett zavart. Botrányos viselkedésükkel zavarták a szurkolók szórakozását. A biztonsági szolgálat emberei először figyelmeztették őket, de az említett csoport tagjai megpróbáltak verekedést provokálni és megütötték az egyik biztonsági őrt. Ez volt az oka a kemény, de teljes mértékben indokolt fellépésnek. A biztonsági szolgálat gyors és határozott akciójának hála, az említett egyéneket a mérkőzésről kivezették és a parkolóban átadták a rendőrség embereinek.

A Sapa Fehérvár AV 19 szakosztályvezetése garantálja, hogy az említett csoport tagjai többé nem látogathatják a csapat mérkőzéseit. Korábban, az EBEL-ben eltöltött öt szezon alatt, semmi hasonló atrocitás nem történt az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban és – a biztonsági szolgálattal karöltve – fokozottan figyelni fogunk, hogy többé ne is fordulhasson elő, s a csapat mérkőzéseire kilátogató szurkolóknak továbbra is családbarát, kulturált szórakozásban legyen részük.

A Sapa Fehérvár AV 19 szakosztályvezetése

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik