Jégkorong: Primeau szerint csökkenteni kell a Volánnál a hibákat

Vágólapra másolva!
2012.01.14. 07:09
Címkék
Mint ismeretes, a Sapa Fehérvár AV 19 tegnap hazai pályán 7–6-os vereséget szenvedett az osztrák jégkorongligában (EBEL) az Olimpija Ljubljanától. A fehérváriak mestere, Kevin Primeau szerint nem sikerült elég hatékonyan játszaniuk, túl sok hibát követtek el.

„Az volt a tervünk, hogy egyszerűen és hatékonyan játsszunk, mintha egy idegenbeli meccsen lennénk. Sajnos ebből nem sok valósult meg, mert sok hibát követtünk el, amelyeket az ellenfél kíméletlenül ki is használt. Hiába lőttünk hat gólt, ez sem volt elég a győzelemhez. Ennek nem szabadna előfordulnia, azon dolgozunk, hogy legközelebb csökkentsük hibáink számát" – nyilatkozta a Ljubljanától elszenvedett 7–6-os vereség után Kevin Primeau, a Fehérvár edzője.Kevin Primeau, a Fehérvár edzője.

Szokatlan eredmény született, de a lényeg az, hogy nyertünk. Nagyon fontos győzelem volt, egyrészt azért, mert a szezonban először sikerült Fehérváron győznünk, másrészt ezzel biztosítottuk a helyünket a felsőházban. Nagyon elégedett vagyok a játékosaim teljesítményével, akik fáradtan is képesek voltak kiharcolni ezt az idegenbeli két pontot" – értékelt Hannu Järvenpää, a Ljubljana szakvezetője.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik